1.fejezet

*~ Cat ~*

   - Igen! Leérettségiztünk! - kiáltott fel Sophie magasba csapott kezekkel, ahogy az évzáróra gyülekeztünk az osztályteremben.

   - Ezt túléljük, és soha többet nem kell bejönnünk ebbe az istenverte suliba! - örültem vele együtt, de anya a vállamra tette a kezét:

   - Kislányom…

   - Jó, na! - vontam meg a vállam - legalább nem bömbölünk, hogy elszakadunk egymástól.

   - Mert mi nem foguuuunk! - ölelt át barátnőm, amit rögtön viszonoztam.

   - Hacsak nem hagyjuk el egymást valamelyik országban - kacsintottam rá, emlékeztetve az idén nyárra időzített világkörüli utunkat.

   - Nem fogjuk. Elég magas vagy, hogy megtaláljalak a tömegben - vigyorgott… fel rám Sophie. Nagyjából 15 centi a köztünk lévő magasságkülönbség, mivel én olyan 174-5 körül vagyok, ő viszont egy centi hiányával még a 160-at sem éri el.

   - Mondja ezt a törpe! - vágtam vissza nevetve.

   - Hé, nem vagyok törpe, csak… cuki a magasságom… - védte meg magát, és ezt a mondatát hallva mindketten elkezdtünk röhögni.

   - Kérem a szülőket, hogy az évzáró alatt kint várakozzanak! Ígérem, nem tartjuk fel sokáig a végzősöket, és ahogy megkapják a diákok a bizonyítványokat, már egyenként távozhatnak is! - lépett be a terembe az osztályfőnökünk - gyerekek, ti pedig foglaljatok helyet, tényleg gyors leszek - gyorsan mindenki levágta magát az első szabad székre, hogy mielőbb szabadulhassunk. A tanár névsor szerint osztotta ki a kis füzeteket, így egész hamar megkaptam a bizimet, és már rongyolhattam is ki a teremből.

   - Mehetünk, Catty? - kérdezte anya, ahogy kiléptem az ajtón.

   - Ne, még Sophietól el akarok búcsúzni.

   - De úgyis találkoztok este, nem? - kérdezte Oliver, a bátyám.

   - Igen, éppen ezért, hogy hányra menjek, meg ilyenek - legyintettem, és a következő pillanatban barátnőm ki is libbent a teremből - na? Milyen lett?

   - Képzeld, megadták a négyest matekból! - ugrándozott örömében - töri, irodalom, nyelvtan és spanyol meg ötös - húzta ki magát büszkén - tied?

   - Nyelvtan négyes, többi ötös. Még a fizika is - kacsintottam rá, mire feltartotta a kezét, és lepacsiztunk - na, hogy legyen az este? - kérdeztem, miközben kiléptünk a főbejáraton, nyomunkban a két családdal.

   - Öhm, most mennyi az idő, fél öt? Szerintem mi olyan fél hét körül érünk haza, szóval gyere háromnegyedre, és Jake most mondta, mielőtt kijöttem, hogy értünk jön, és elvisz minket.

   - Oké, de akkor viszem a cuccomat, és nem vágom puccba magam előre.

   - Még szép, hogy nem! Együtt készülődünk el - villantott rám egy vigyort, majd utoljára megöleltük egymást, és szétváltak útjaink; Sophiék megvárták Jake-et, mi pedig elindultunk lefele.

   - És hova visztek engem enni, amiért ilyen zseniális vagyok, hogy még nyelvtanból sem buktam meg? - karoltam át egyik oldalamról anyu, másikról apu vállát. Igen, színésznő és rendező szeretnék lenni, és irodalomból egész jó is vagyok, szépen mondok verset meg minden, de a helyesírás nem éppen az erősségem. Ha anyu januárban nem fogad fel mellém egy magántanárt - és Sophie nem javítja ki minden egyes elírásomat akár háziban, akár Skype-on -, akkor nem tudom, mi lenne ezzel a szerencsétlen nyelvtanjeggyel.

   - Innen nem messze van egy vendéglő - felelte apu, ahogy beszálltunk a kocsiba. Pár perc kocsikázás után már ki is szálltunk. Az étterem kifejezetten a családoknak volt kitalálva, a kerthelyiség egyik sarkát a kisgyerekek számára kiépítették játszótének. Annak a közelében ültünk asztalhoz.

   - Na, Cat? Egy kis hinta kaja előtt? - húzta az agyamat Oliver.

   - Nem, most nincs kedvem lökdösni téged, bocsi - vágtam vissza. Ezalatt anyuék megrendelték az italainkat - csípőből vágják, hogy étteremben ki mit iszik -, majd megkaptuk az étlapot.

Pár perc fejtörést okozott, de végül lazacot rendeltem rizzsel és salátával, amit istenien nézett ki, amikor kihozták. Oliver lopott is egy szeletet a halból, mire én kicsórtam a párolt brokkolit az ő tányérjáról.

   - Hé, az a legjobb része! - méltatlankodott.

   - Tudom - vigyorodtam el, és bekaptam a zöldséget.

   - Gonosz vagy!

   - Te meg lopod a halamat!

   - Gyerekek, álljatok le - mondta anya mosolyogva - apátok mindjárt belefullad a csirkéjébe a röhögéstől - és tényleg. Apunak nehéz feladat volt elnyomni a nevetését a kis produkciónk láttán, de végül is túlélte. Oliverrel többet nem fordultunk a másik kajája felé, mindketten féltettük a saját ételünket, így nyugisan telt a vacsora. Rengeteget beszélgettünk arról, hogy mennyire ki voltam bukva az érettségik előtt, és úgy amblokk a négy évről, amíg gimis voltam.

   - Én csak azt nem vágom, hogy mikor lettetek Sophieval ilyen jóban - mondta Oliver, miután megrendeltük a fagyit - mert azt tudom, hogy nem gólyatáborban…

   - Igen, de már akkor is beszéltünk néha - vontam meg a vállam - amúgy gőzöm sincs, hogy mikor történt, kedvesek voltunk egymással, mert látszott rajtunk, hogy normálisak vagyunk, és aztán csak úgy… nem tudom. Így alakult.

   - Nincs vele semmi gond. Nem jársz vele minden héten bulizni, nem iszol, nem szívsz mást levegőn kívül - mondta anya -, és nem is keveredsz bajba.

   - Ja - bólintottam.

A desszert után még mindenki rendelt egy-egy pohár vizet, hogy felolvasszuk a fagyitól lefagyott nyelveinket, és negyed hétkor már otthon is voltunk. Megköszöntem anyuéknak a mai napot, majd először bevonultam a fürdőbe, hogy megszabadulhassak a suli egyenruhájától, és gyorsan meg is zuhanyoztam, aztán magam köré tekerve egy törülközőt átslattyogtam a szobámba, és gyorsan felöltöztem. Elkezdtem kutatni azok után a ruhák után, amiket viszek Sophiehoz, hogy majd együtt kiválasszuk a végleges variációt, és amikor kihúztam az egyik fiókomat, egy nagy kék borítékot találtam a ruhákon. Egy ideig értetlenül toporogtam felette, majd mikor rájöttem, hogy valójában ki is bonthatnám, ahelyett, hogy kukán bámulom, kivettem a fiókból, és gyorsan feltéptem a tetejét. Mikor megláttam a tartalmát, alig akartam hinni a szememnek. Háromnapos jegy a barcelonai Primavera Sound fesztiválra. Sophieval tervben volt, hogy az utunk alatt ellátogatunk oda, de a jegyet is saját pénzből akartuk intézni, helyszíni vásárlással. Lerohantam a nappaliba, és anyuék nyakába borultam.

   - Nagyon köszönöööm! - szorítottam őket magamhoz.

   - Tudjuk, hogy ezt is saját zsebből akartátok állni, de úgy döntöttünk, hogy ezt megérdemlitek az érettségi eredményeiért - magyarázta apu, amikor elengedtem őket.

   - Sophie is megkapja az övét a szüleitől - tette hozzá anyu - együtt, szülők találtuk ki, mivel tudjuk, hogy ez nektek mennyit jelent.

   - De vigyázzatok egymásra, jó?

   - Persze, fogunk! - bólogattam nagyokat, majd még egyszer megölelgettem őket. Ennél szebb ajándékot el sem tudtam képzelni, és ennél többre nem is nagyon volt szükségem.

Visszavonultam a szobámba, és elkezdtem összepakolni a cuccomat a táskába. Miután úgy ítéltem meg, hogy mindent viszek, ami csak kell, zsebre vágtam a telefonom, elbúcsúztam anyuéktól és Olivertől - utóbbinak csak némán beköszöntem a szobájába, mert éppen telefonált -, és a kedvenc lejátszási listámat elindítva felsétáltam a buszmegállóhoz. A busz pont jött, így gyorsan felszálltam rá, levágtam magam az első szabad helyre, elzötyögtem a végállomásig, és egy kicsi séta után bekopogtam Sophiék ajtaján.

*~ Sophie ~*

Caték már elmentek, de én megvártam Jake-et, a barátomat, mert a szülei üzleti úton vannak, így velünk jön vacsizni. Amint kilépett, megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd odajött hozzám. Átkarolta a derekam, én meg felkúsztattam kezeimet egyenöltönyén a nyakába.
- Mondtam, hogy sikerül - mosolyodott el.
- Most nem valami rémesen romantikusat kellett volna mondanod?
- Ja igen... Kezdjük elölről. Menj hátrébb, fuss felém én meg felkaplak, és megpörgetlek a levegőben, aztán... - magyarázott.
- Jól van, oké - nevettem - csak csókolj meg, oké?
- Csak így egyszerűen?
- Itthagylak! - fenyegetőztem.
- Jól van na - mondta, majd hosszan megcsókolt - amúgy gyönyörű vagy!
- Köszönöm! - mondtam, majd kézen fogva elindultunk a családom felé.
- Gratulálok kicsim! - ölelt meg anya - Jaj, annyira büszkék vagyunk rád!
- Még nem is mondtam, hogy sikerült…
- De én tudom, hogy jó lett – mosolygott anyu. Hát igen, ő mindig ilyen pozitívan áll a dolgokhoz.
- Amúgy csak a matek lett négyes, a többi ötös – mosolyogtam.
- Na látod, anyádnak igaza volt – nyomott egy puszit a fejemre apu – És Jake, neked hogy sikerült?
- Matek, töri ötös a többi négyes – mosolygott rám köszönetképpen, hiszen elég sokat segítettem neki.
- Gratulálok! – fogott vele kezet apa.
- Hugiii – ölelt meg hirtelen a nővérem, Anne.
- Üdvözlünk a fősulisok körében – borzolta össze a hajam Adam, a bátyám.
- Köszi! – igazgattam vissza a hajam. Miután nekik is beszámoltunk az eredményünkről, elindultunk vacsorázni. A kocsi hangos volt tőlünk. Én Anne-nbeszélgettem, Jake pedig Adammel. Egy nagyon hangulatos kis étterembe vitt minket apu. A kerthelyiségbe kaptunk asztalt, és jó közel ültünk a színpadhoz, ahol zenekar játszott.
- Na, és én mit kapok? Gyerekkori fotók levetítését vagy gratulálós dalt a torta mellé? – kérdeztem anyuéktól vacsora közben.
- Ne nézz ránk, ezt a tesóid intézték…
- OMG, mi lesz itt…
- Miről van szó? – kérdezte Jake.
- Tudod, még amikor Adam érettségizett, anyuék azzal lepték meg a torta mellett, ami alap, hogy az étteremben levetíttették a gyerekkori fotóit, ami szerintük tök jó pofa, de nagyon ciki volt… Aztán Anne-nek meg a pincérek énekeltek…
- Értem… - mondta Jake, de láttam a szemében, hogy kicsit fél, hogy mi lesz itt. Mikor elvitték a tányérjainkat, kijött egy pincér, és kis csákót rakott a fejünkre, vagyis csak nekem és Jake-nek. Igazán viccesen nézett ki a mohawk-hajú rosszfiú kis, ünnepi csákóban. Ahogy megláttam, kitört belőlem a röhögés.
- Köszi, én is szeretlek – mondta Jake.
- De hát olyan kis aranyosan nézel ki – igazgattam meg a fején a csákót. Persze Adam nem tétovázott, azonnal elkezdett minket fotózni, majd felcsendült egy igazán ciki dalocska, ami az érettségiről szólt. Olyan volt, mintha most dobta volna össze valaki. Közben a fiatal pincérnő kihozta a tortát, aminek a tetején színházi maszkok voltak marcipánból, ha már színésznőnek készülök, és remélem, a belseje meg csokis. Miután Adam eleget flörtölt a pincérnővel, anyuék felálltak, és elkezdtek történeteket mesélni a gyerekkoromról. És persze a nagy showra mindenki felfigyelt, és a történeteket is csupa füllel hallgatták végig. Adam és Anne nagyokat nevettek, míg én legszívesebben elsüllyedtem volna. Családi körben ez mind szép és jó, de most az egész étterem hallotta, hogy miket össze nem bénáztam.
- És, amikor karácsonykor álmodban leestél az ágyról, és amikor felkeltél, lefejelted az ágyat, és lett egy monoklid? – mesélte Adam nagy röhögés közben.
- Vagy amikor nyaraláson zúgtál le az ágyról, este… - nevetett Anne is.
- Emlékszel, hogy ismertelek meg? – kapcsolódott be a mesélésbe Jake is – Cat üldözött a suliban valamiért, te meg hátranéztél, hogy milyen messze van, és úgy nekem jöttél, hogy mindketten elestünk. Három napig volt ott a púp a fejemen, ami az én hajviseletemmel meglátszik…
Na, erre mindenki úgy elkezdett nevetni.
- Ezt nem is mesélted – mondta Anne.
- Persze, mert tudtam, hogy ezt a reakciót váltja ki – nevettem én is.
- Jaj, kislányom mi lesz veled a nagyvilágban… - sóhajtott apa.
- Ott lesz velem Cat – mosolyogtam.
- Remélem is, hogy vigyáz rád, meg úgy mindketten egymásra – mondta anyu.
- Nem lesz semmi gond! Na, de tortázzunk!
A csodás vacsora után hazadobtuk Jake-et, és mi is hazamentünk. Jóslatom betalált, hisz fél nyolc után kicsivel értem haza. Felszaladtam a szobámba és elkezdtem vetkőzni, hogy lezuhanyozzak. Mikor végeztem a fürdőben, pont csöngetett Cat. Már indultam volna le, amikor anyu beengedte a barátnőmet.
- Na, készen állsz a partyra? – kérdezte barátnőm.
- Erre vártam egész évben – nevettem, majd bementem a szobámba. Kinyitottam a laptopom, hogy rakjak be zenét, de egy kék borítékra bukkantam – Ez meg mi? – motyogtam magamban, miközben kinyitottam. Háromnapos jegy a barcelonai Primavera Sound fesztiválra. Hisz ez az a fesztivál, amit Cattel kinéztünk magunknak.
- Menj már, köszönd meg – szólt rám barátnőm.
- Mi? Te honnan tudod, hogy mi van benne?
- Onnan, hogy én is kaptam – mosolyodott el. És ezután jött az őrült tini lány sikoly, amiből még úgy látszik, nem nőttünk ki. Utána leszaladtam, és apu nyakába ugrottam.
- Köszönöm, köszönöm, köszönööööm – hálálkodtam, majd anyát is jó szorosan megölelgettem.
- Ez az érettségi ajándékunk neked, kincsem. Cat is kapott a szüleitől, és ezzel akarunk hozzájárulni a nyaralásotokhoz, amit nagyon megérdemeltek. – mondta apa.
- Igen, hisz annyit dolgoztatok érte, és mi annyira büszkék vagyunk rátok – kapcsolódott be anyu is.
- Jaj, mindjárt elsírom magam, elég legyen – szipogtam, majd megöleltem mindkettőjüket, és visszamentem a szobámba – Ez hihetetlen… - ültem le a székemre.
- Az! És itt az ideje, hogy ünnepeljünk, méghozzá úgy, hogy nagyon dögösek leszünk közben, szóval mutatom, mit hoztam… – kezdett kipakolászni az ágyamra Cat. Kipakolt vagy három szerelést, amik közül gondolom, nekem kell kiválasztanom, hogy mit vegyen fel, és a sminkes cuccokat meg az asztalomra pakolászta. Anyukája sminkes és fodrász, és ezekből a képességeiből Cat sokat örökölt. Még jó, hogy nem a bátyja…
- Juuuuj, a sötétkék rucit vedd fel – mutattam egy hosszú ujjú, sötétkék, foltos, testhez simuló rövid ruhára – és azt a pántos, fekete magassarkút hozzá.
- Rendben van, és te mit veszel fel?
- Öhm… azt még nem tudom… - vakargattam a fejem.
- Gondoltam – nevetett – Majd én választok neked! – mondta, és már a szekrényem előtt is termett.
- Köszi!
- Ugyan már! – legyintett, majd elővette a fehér pántos kisruhámat, aminek mell alatt van egy plusz tüll rétege kívül – és ehhez kint majd választunk egy jó kis cipőt.
- Benne vagyok – mondtam, és kivettem a kezéből a ruhát. Mindkettőnknek hullámos a haja, de hajvasalóval rásegítettünk, hogy kicsit rendezettebb legyen, majd Cat megcsinálta a szolid sminkünket. Készülődés közben kiveséztük mindkettőnk családi vacsoráját. Miután kész lettünk, nem maradhatott el a közös fotó a tükörben. Persze csak magunknak, nem az a fajták vagyunk, akik minden pillanatukat fotóval megosztják a közösségi oldalakon. Cat gyorsan összepakolta a cuccait, és nem volt más dolgunk hátra, csak várni Jake-et. Jake-et is anya engedte be, mi meg igyekeztünk le, már amennyire a magassarkú engedte.
- Olyan deja vu érzésem van – mondta Jake, majd adott egy csókot.
- Miért? – kérdeztem.
- Hogy megint én vihetem bulizni a suli legszebb csajait, mint a végzős bálra…
- Jaj, de cuki vagy – olvadoztam.
- Ja, mert szerencsétlenségem képtelen összeszedni egy rendes pasit… - mondta Cat.
- Ugyan, addig itt vagyok én – nevetett Jake.
- Ja és akkor hol az én csókom szívem? – csücsörített hülyén Cat.
- Ööö…
- Na látod – nevetett Cat. Imádom, hogy ilyen jól kijönnek egymással.
- Jöhet a fotó, gyerekek? – kérdezte anyu. Mi már nem is ellenkeztünk, csak gyorsan mosolyogtunk egyet, és már mehettünk is. A suli előtt gyűlt össze az osztályunk, és oda rendeltük a limuzint is. A terv az volt, hogy limuzinnal kicsit kocsikázunk a városban, és ez lenne a zárt rendezvény, majd a Camel Clubban folytatnánk az estét, így oda jöhet mindenki barátnője, barátja, akik nem osztály tagjai. Megérkezett a limuzin, és még el sem indultunk, de már durrantak a pezsgős üvegek.
- A legkirályabb gimis évekre! – kiáltotta Greg, majd elkezdte tölteni az italokat, amiket mi tovább adtunk, hogy mindenkinek jusson. Egy nagy közös koccintás után megkezdődött a történetmesélés és a nagy röhögés.
- Mi az ott? – mutatott egy gombra Cat a tetőn.
- Nem tudom, de ne nyúlj hozzá…
- Ugyan Sophie, egyszer élünk! És valamit nyithat… - mondta, és már meg is nyomta a gombot, mire kinyílt felettünk a tetőablak. Cat nem tétovázott egy percet sem, azonnal felállt, és kisikoltott egyet. Én is felálltam mellé és körülnéztem. Csodálatos látvány volt a kivilágított Liverpool.
- Cat eltudod hinni, hogy holnap indulunk Londonba?
- És, hogy háromnapos jegyünk van a fesztiválra? – kérdezett vissza.
- Ez lesz életünk legjobb nyara!!
- Remélem is! – nevetett.
- A nyárra! – tartottam a poharam.
- És az örökké tartó barátságunkra! – mosolyodott el és koccintottunk, majd megöleltük egymást.
- Csajok, gyertek vissza! – hallottam Jake hangját, mire mindketten visszaültünk, és kapcsolódtunk az osztályhoz. Az egyórás luxus kirándulásunk hamar elrepült, és már meg is érkeztünk a Club elé. Miután kiszálltunk, szívtunk egy kis friss levegőt, amit valaki így is egy cigi társaságával tette. Na mindegy. Hárman elindultunk befelé.
- Személyiket. – dörmögött a kétajtós szekrény az ajtóban.
- Ugyan haver, most érettségiztünk és azért te sem nézel olyan zseninek, hogy 18 alatt tettem volna le… - akadékoskodott Cat.
- És ha megmutatod, még jobban elhiszi – böktem meg az oldalát, mire nagy nehezen előkotorta a személyijét.
- Mehettek. – dörmögte a pasas.
- Milyen bőbeszédű… - zsörtölődött Cat még mindig.
- Ugyan Cat, ez a munkája.
- Na, csajok, mit hozhatok inni? – kérdezte Jake.
- Szokásosat – mondtam.
- Ugyan, semmi alkohol, csak kóla?
- Egyenlőre az is elég – nevetett Cat.
- Jól van, ne menjetek messzire – csókolt meg Jake, majd megközelítette a pultot.
- Jake egész jól viseli, hogy elmegyünk… vagyis hogy te… de érted…
- Értem – nevettem – És nem megyünk örökre, nem kell, hogy itt összeomoljon nekem…
- Ártana is a rosszfiús imidzsének, ha utánad pityeregne.
- Pontosan – nevettem.
- A két kóla, hölgyeim – ért vissza Jake.
- Akkor irány a táncparkett – mondta Cat, miután megitta az üditőjét, és már el is tűnt a tömegben.
- Szabad egy táncra? – hajolgatott Jake.
- Hagyjuk már… Nem áll jól a szőke herceges dolog…
- Akkor csak simán… Táncolunk?
- Persze – bólintottam, és a tánctérre mentünk. A tánctéren is összetalált a kis csapatunk, és mindenki lekért mindenkit, és együtt táncoltunk. Nem tudom mióta táncolhattunk, de megszomjaztam, ezért visszamentem a pulthoz, és kértem még egy kólát. Leültem a bárszékre, és onnan néztem, ahogy Cat éppen Jake-kel táncol, és nevetnek.
- Mi van, a barátnőd lenyúlta a pasid? – kérdezte egy alkohol szagú srác – Én elfeledtetek veled mindent, kis csillagom – tűrte volna a fülem mögé az egyik hajtincsem, de én rácsaptam a kezére.
- Hozzám ne nyúlj!
- Harap a cica? Ez tetszik…
- Akadj le a barátnőmről – lépett mellém Cat. Gondolom, észrevett, és nem akarja, hogy Jake ideges legyen.
- Ooo, de édes, szóval ti együtt vagytok?
- Te beteg vagy… És most húzz innen, míg szépen kérem… - mondta Cat.
- Jól van cica, megyek már, de itt a számom ha unatkoznál – tűzött be Cat ruhájába egy névjegykártyát. Láttam rajta, hogy mindjárt elborul az agya, és annak nem lesz jó vége.
- Kérj bocsánatot! – mondta a srácnak, és ekkor már Jake is itt volt mellettem.
- Valami gond van, Cat? – kérdezte.
- Ha bocsánatot kér ez a pofa – dobta neki a névjegykártyát -, akkor semmi.
- Na, itt a gorillátok is?
- Hogy mit mondtál? – feszült meg Jake.
- Pfff… - ment volna tovább.
- Kérj bocsánatot! - kiáltotta Cat.
- És ha nem?
- Cat, hagyd! – szóltam rá.
- Nem, engem ne nézzen ribancnak senki!
- Pedig ez a ruci… – és itt nem tudta befejezni a mondatot, mert Cat képen törölte – Te kis ribanc…
- Ez a ruha teljesen megfelelő! – mondta, és újabbat behúzott a pasasnak. Épp visszaütött volna, de Jake megfogta a kezét.
- Csak nem egy hölgyet készültél megütni?
- Mi van, véded a ribancaidat? – na, erre a mondatra elszabadult a pokol. Jake kezdte el ütlegelni a gyereket.
- Az én barátnőmet senki nem ribancozhatja le…
A biztonsági őr szedte szét őket. Jake ismeretségeinek hála mi maradhattunk, de a részeg alakot kidobták.
- Na jó, most már kicsit kezdelek félteni titeket – mondta Jake.
- Pedig nem kell… Elintéztem volna… - mondta Cat.
- Biztos? Nem vagy te az utcai harchoz szokva – mondta Jake, majd kért egy kis jeget a pultostól.
- Ja, Cat a ringbe elpáholsz mindenkit, de azért egy ilyen őrültet inkább hagyj elmenni… - utaltam arra, hogy elég ügyesen boxol, de inkább ne kockáztasson.
- Tessék, ezzel jegeld egy kicsit a kezed, aztán inkább táncoljunk és felejtsük el ezt oké? – mondta Jake.
- Rendben! Köszi – mosolyodott el Cat. Ezek után az este ugyan olyan jó kedvel telt, mint az incidens előtt. Viszont mi Cattel leléptünk úgy kettő körül, mert másnap indulunk Londonba, és még csomagolnunk kell meg hasonlók. Persze, Jake-nek megmondtam, hogy maradjon nyugodtan. Nem akarom elrontani a buliját, neki elég felkelnie akkor, amikor majd kikísér a buszállomásra…