2.fejezet

*~ Sophie ~*

Reggel tízre állítottam az ébresztőt, hogy biztosan mindennel elkészüljek. Mivel nem volt meg a szükséges nyolc órás alvásom ezért rögtön egy pohár kólával kezdtem a napot, hogy felébredjek.

- Teljesen elfelejtettem, hogy elmész és feltankoltunk kólából… Most ki issza majd meg? – kérdezte apu.

- Ne aggódj, nem romlik meg míg hazaérek… És amúgy is viszek magammal. - adtam neki egy puszit, majd felmentem. Gyorsan felöltöztem, majd elkezdtem összepakolni. Első dolog, ami kell az a bőröndöm… Hol a bőröndöm?

- Anyuuuuu! – kiabáltam miközben elindultam meg keresni őt.

- Igen? – jött ki a konyhából.

- Hol a bőröndöm?

- Jaj, kincsem… Gondolom a garázsban, a helyén…

- Ja, oki. Köszi – mosolyogtam egyet, és már el is libbentem a garázsajtó felé. Bementem, és láss csodát, ott volt a bőröndöm a polcon. Csak egy gond volt, hogy pont a fejem fölött volt, de lusta voltam szólni anyunak, meg könyörgöm, 18 vagyok, csak leszedem. Felágaskodtam, és elkezdtem lehúzni a bőröndöt, de ráléptem egy csavarra, ezért elvesztettem az egyensúlyom, és úgy, ahogy van, magamra rántottam a bőröndöt. Pár pillanat múlva anyu jelent meg az ajtóban.

- Kincsem, jól vagy? Puffanást hallottam…

A röhögéstől alig bírtam elmondani, hogy mi történt és, hogy minden rendben, nem fáj semmim. Felcipeltem a bőröndöm az emeletre, és kezdődhetett a pakolás. Nagy dilemmában voltam, hogy melyik ruháimat vigyem, hisz mindet úgy szeretem, és olyan nehéz választani. Aztán nagy nehezen összepakoltam, csak olyanok maradtak hátra, mint fogkefe, amit ugye még használni szeretnék, töltők, stb… Eközben lassan Cat is felébredt, és whatsupon beszélgettünk, és jól kinevetett, amikor elmeséltem neki a reggeli akciómat. Majd el kellett köszönnöm, mert mennem kellett teríteni az ebédhez.

-Kicsim, ha kész vagy, szólj a többieknek is – szólt ki anyu a konyhából.

- Oki – mosolyogtam, majd leraktam az utolsó poharat is – Apu, kaja – szóltam be a nappaliba, majd felszaladtam. Bekopogtam Annehez, aki már ébren volt, és a gépe előtt ült.

- Szia, szia – köszöntem be – ebéd.

- Jövök! Na és, hogy állsz a pakolással? – kérdezte.

- Öhm... jól. A bőrönd bezárásánál segítesz?

- Számíthatsz rám, mint mindig – nevetett.

- Köszi, na megyek, szólok Adamnek is.

Átmentem bátyushoz, de ő még aludt. Nocsak-nocsak, ki volt még bulizni. Halkan megnyitottam, majd halkan szólítani kezdtem, majd egyre hangosabban.

- Adam! – kiabáltam rá szinte.

- He? Mi az? – pördült egyet az ágyában, és azzal a lendülettel le is esett róla, én meg hangosan elkezdtem nevetni.

- Jesus, ne haragudj! – nevettem még mindig – Nem akartam, hogy leess…

- Ahha, persze, én is ezt mondanám…

- Amúgy ebéd – mosolyogtam.

- Köszi – mosolygott vissza, mire kimentem.

- Mi volt ez a puffanás? – kérdezte Anne, miközben elindultunk le.

- Adam és a padló meghitt találkozása – nevettem el újra magam. Mindenki leült a helyére, és mire anya tálalt, már Adamnek is sikerült leérnie. Ebéd után segítettünk Anne-el gyorsan elpakolni, majd felmentem hajat mosni, és fogat mostam. Mikor visszamentem, a szobámban Jake ült, az ágyamon.

- Jake! – örültem meg – korán jöttél, csak ötre megyünk Catért…

- Nem gondolod, hogy beérem egy „diszkrét csók a barátnő előtt” -féle búcsúzkodással…

- Hát mégis szeretsz – tettem a szívemre a kezem, és rájátszottam.

- Nagyon jól csinálod… Esetleg, ha nem tudnád, mi legyél, ha nagy leszel, ajánlom a színészkedést.

- Hmmm… Nem is rossz ötlet… Majd megfontolom – kacsintottam, és leültem az ölébe – Na, és te mit fogsz csinálni a nyáron, míg nem leszek?

- Hát haverokkal lógok, edzek és anyuék is rávettek, hogy menjek velük nyaralni, amihez semmi kedvem, de had örüljenek…

- És hova visznek?

- Spanyolország a cél, gondolom, hogy gyakoroljam a nyelvet, ami nem rossz, de egyedül… Hát, na mindegy.

- Bocsi… - biggyesztettem le a szám.

- Jaj ugyan, nem a te hibád! Igaz, rettenetesen fogsz hiányozni, de kibírom, ha arra gondolok, hogy te jól érzed magad Cattel.

- Imádlak! – karoltam át a nyakát, majd megcsókoltam.

- Tudom.

- Ja bocs – nevettem.

- Na, és összecsomagoltál már mindent?

- Azt hiszem, igen. Már csak Anne-el be kell csuknunk. Tudod, hagyomány…

- Figyelj, kicsim…

- Hmm?

- Nagyon vigyázzatok magatokra kérlek! tudom, hogy Cat nagyon jól bunyózik, de ezen a nyáron inkább próbáljátok a konfliktuselkerülést, ergo nyelje le, ha olyat mondanak, ami neki nem tetszik…

- Tudom, tudom… Majd beszélek vele, de azért megsúgom, hogy engem kicsit megnyugtat, hogy ő lesz velem, mert tudom, ha nagyobb gond lenne, ami nem lesz!!!, akkor ő nem adja fel, és szétveri mindenki pofáját… - nevettem a végén.

- Ja, mondjuk előny, hogy nem látszik nagyon rajta, hogy milyen erő lakozik benne, és amilyen gyűrűket szokott hordani, azokkal tökéletes sérüléseket lehet okozni… - nevetett ő is.

- Milyen igaz!

- Na, de elég is ebből! Reméljük, nem lesz szükség a gyűrűkre, és nagyon jól fogjátok érezni magatokat!

- Én is, és úgy várom! Juj, nem is mondtam…

- Akkor most mond!

- Én is erre gondoltam – kacsintottam - Képzeld, a szüleink vettek nekünk háromnapos jegyet a fesztiválra, így az arra szánt pénzt másra tudjuk költeni. Nagyon jó lesz!

- Na, ez tök jó. Mondjuk a telefonszámlára… A telefonsex nem olcsó mulatság kontinenseken át…

- Perverz! De hülye vagy… - nevettem.

Még kicsit beszélgettünk, majd eljött az idő, hogy véglegesen bezárjam a bőröndöm.

- Oké, fogat mostam, fogkefémet elraktam, iPod a táskámban, telefon megvan, pénztárca, útlevél, lent rakok el kólát a táskámba - soroltam a legfontosabb dolgokat.

- Busszal mentek? – kérdezte Jake.

- Ahham…

- És most vesztek jegyet, vagy…

- Basszus – csaptam a homlokomra – a jegyek! Mi lenne velem nélküled…

- Nem mennétek sehova – mosolyodott el. Gyorsan a jegyeket is elraktam, majd át mentem Annehez, hogy segítsen a bőrönddel.

- Na, hogy csináljuk? Most te ülsz rá, vagy én? – kérdezte Anne.

- Tudod, hogy mindig a másikéra ülünk…

- Ja igen, akkor – huppant a bőrönd tetejére – kezdhetjük - Jake végignevette az egész műveletet, ahogy mi becsuktuk azt a szegény bőröndöt. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy milyen bunkó, hogy kiröhög, de nem segít, el kell mondanom, hogy megkérdezte, csak mi rávágtuk, hogy „NEM!”. Testvéri hagyomány, na.

- Viszont tiéd lehet a megtiszteltetés, hogy leviheted a kocsiba – mosolyogtam rá.

- Oh… hát ez igazán megtisztelő – próbált színészkedni.

- Ezt hagyd rám, szívem.

- Szerintem is, na, akkor én leviszem, aztán búcsúzkodj és menjünk, mert lekésitek a buszt.

- Oki – ugrottam egyet, majd felkaptam a táskám, és átlibbentem Adamhez. – Adaaaam – szólítottam halkan.

- Igen?

- Megyek, és gondoltam elköszönök…

- Jól gondoltad! Gyere ide, törpicsek – tárta szét a karját, és jó szorosan megölelt – nagyon vigyázzatok egymásra!

- Úgy lesz!

- Ja, és még valami – jutott eszébe valami és kinyitotta a fiókját, és egy borítékot vett elő – Most jól figyelj! Van benne egy lista, amiknek nagyon örülnék, ha  tudnál hozni nekem, és rá pénz…

- Ahha, szóval postaszolgálat… - lombozódtam le.

- Befejezhetem?

- Persze.

- A lista elválasztja a nekem való cuccokra szánt pénzt a neked szánt pénztől…

- Mi?

- Ugyan, nem gondoltad, hogy összvissz egy kínos vacsi élménnyel elengedlek?

- Köszönöm!! – öleltem meg.

- Nincs mit! Na menj, a többiektől is búcsúzz el.

- Jól van megyek már. – mondtam, és átmentem Annehez.

- Megvan! – mondta, amikor beléptem.

- Mi?

- Ööö… Adamnél voltál?

- Igen…

- Akkor oké, a saját borítékom van meg – mosolyodott el.

- Listával és pénzzel? – nevettem fel.

- Pontosan!

- Istenem, de cukik vagytok – öleltem meg szorosan őt is.

- Szinte bejárjátok a világot… Nem gondolod, hogy hagyunk elmenni zsebpénz nélkül?

- És lista nélkül…

- Igen… De hát, ha fordítva lenne, te is írtál volna.

- Igaz. Jaj, nagyon fogtok hiányozni!!

- Te is nekünk, hugi! – öleltük meg egymást.

- Na, de megyek, mert anyuék nehezebb esetek…

- Persze, menj csak – nevetett  Anne. Így már szaladtam is lefelé, hogy anyuéktól is elköszönjek.

- És mindig jól zárjátok be a lakást, és a táskátokra nagyon vigyázzatok, és a strandon kenjétek be magatokat, egyetek gyümölcsöt  és igyatok sokat!! – sorolta volna anyu a millió tanácsát.

- Oké anyu, szerintem megleszünk…

- És persze, hívjatok minimum egyszer egy héten, de azért a kettő sem sok… - szállt be apu is.

- Anyu, apu 18 évesek múltunk, szerintem ezekkel tisztában vagyunk, de azért köszi, csak mennem kell, nehogy lekéssük a buszt – öleltem meg őket is. – Aztán augusztusban jövök haza a sok mosatlannal – nevettem.

- Alig várom, kincsem – mondta anyu. Jake már a ház előtt állt, és a kocsinak támaszkodva várt. Az egész család kijött a ház elé, és ott nézték végig, ahogy beszállok a kocsiba, és elindulunk Catért.

- Jó utat! – kiabálták és integettek, nekem meg kicsordult azért egy könnycsepp a szememből, de gyorsan le is töröltem.

*~ Cat ~*

Sophieval abban egyeztünk meg, hogy ötre jönnek értem Jake-kel - gondolom, barátja ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigyen ki minket a buszpályaudvarra -, így tizenegykor komótosan felkeltem, megreggeliztem és hasonlók, majd miután felöltöztem, felrángattam a pincéből a legnagyobb bőröndünket, és elkezdtem pakolgatni. Először a fogmosó- és fürdőcuccomat tettem be, mivel azok minden utazásra létszükségesek, és nem egy olyan alkalom volt, hogy elfelejtettem őket bepakolni, így, mivel életemben először megyek úgy nyaralni a családom nélkül, hogy nem edző- vagy iskolai táborba készülök, ezekkel kezdtem. Ezután a fehérneműket süllyesztettem el az egyik belső zsebben, a fürdőruháimmal egyetemben (mert mégsem billeghetek három hónapig egyfajta bikiniben), majd jöttek azok a ruhák, amik a kedvenceim közé tartoznak, és a hozzájuk való kiegészítők. Ez a bőröndöm negyedét már el is foglalta.

   - Az azért gáz lesz, ha nem fogok beleférni… - motyogtam magamban, és kipakoltam az összes cuccot, hogy kisebbekre hajtogassam őket, és újra betettem őket a táskába. Éppen az egyik kedvenc sortomat hajtogattam negyedébe, amikor anyu benyitott:

   - Hogy haladsz, kicsim? - mosolygott rám.

   - Öhm… éppen igyekszem úgy pakolni, hogy minden elférjen - néztem rá egy pillanatra, miközben besüllyesztettem a forrónacit két felső közé.

   - Ne felejts el meleg ruhákat is bepakolni.

   - Anyuu, tombol a nyáááár! - nyavalyogtam, de ő csak megrázta a fejét.

   - Nem érdekel, legalább egy hosszú nadrágot, egy vastag és egy vékonyabb pulcsit látni akarok a bőröndödben az esernyőd mellett. Lehet, hogy „tombol a nyár” és tizennyolc éves vagy, de ez nem jelenti azt, hogy például Londonban nem lesz baromi hideg, vagy ne adj’ Isten, Párizsban. Sőt, a tengerparton is előfordulhatnak nagyobb esőzések, és… - kezdte a fejmosást, mire felálltam, és szorosan megöleltem.

   - Jóóó, tudooom - motyogtam a vállába.

   - Csak hagyjalak már, igaz? - simított végig a hajamon. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

   - Hát, nem sértődnék meg - emeltem rá a jól bevált bociszemeimet, mire a plafonra tekintett.

   - Javíthatatlan vagy - sóhajtott erősen rájátszva a szerepére - fél óra múlva ebéd, addig azért függeszd majd fel a pakolást - csukta be maga mögött az ajtót.

   - Okééé! - kiáltotta utána, majd átvetődtem a franciaágyamon, és megnéztem az iPhone-omon, hogy Sophie fent van-e What’s Upon. Elérhetőt mutatott, így ráírtam:

   - Na, hogy haladsz?:D - beletelt egy kis időbe, de válaszolt:

   - Magamra ejtettem a bőröndötL

   - Mi van? XDXD

   - Jó, tényleg, röhögjél ki te is! >< nem elég, h tegnap Adamék elmesélték JAKE ELŐTT, amikor nyaraláson lezúgtam az ágyról, meg, hogy karácsonykor monoklim volt egy hasonló manőverem miatt.............

   - Elmondták? komoly? :Oxd

   - Na, menjél a tudod, hova!:D nagyon gáz volt… ott égettek.

   - Hát, még mindig jobb, mintha a pincér énekelt volna neked - emlékeztettem a nővére érettségi ünnepségére.

   - Igen, ebben lehet, hogy van valami…:D

  - :D Amúgy jól vagy azért? nincs törött csontod meg semmi, ugye?:OO

  - Úgy ismersz engem, aki el tudja törni a csontját?:D mondom; LEFEJELTEM AZ ÁGYAMAT, és csak monoklim lett!!:D

  - Jójó, csak kérdeztem, hogy pakoljak-e tovább. xd

  - IGEN._.

   - Catty, ebéd - nyitott be apu - drágám, mit csinálsz? - kérdezte, mikor meglátott az ágyon terpeszkedni.

   - Sophieval beszéltem What’s upon - feleltem, mikor elköszöntem barátnőmtől, és kiindultam a szobámból.

   - De hát ötkor látjátok egymást - értetlenkedett.

   - Az részletkérdés - legyintettem vigyorogva.

   - Hát, jó - vonta meg a vállát.

   - Mi az ebéd?

   - Rendeltünk pizzát. Ilyen melegben nem fogok főzni - csóválta meg a fejét, mire nevetve átöleltem - nagyon vigyázzatok majd egymásra, jó? - ölelt vissza.

   - Sophie biztonságával kapcsolatban nem ígérhetek semmit - kezdtem el röhögni, ahogy leültünk az asztalhoz.

   - Cat! - méltatlankodott anyu.

   - De hát magára ejtette a bőröndöt! - magyaráztam, továbbra is nevetve. Vizuális típus vagyok (egy rendezőnek ez elengedhetetlen képesség), így elég könnyedén el tudtam képzelni a jelenetet - amúgy meg ha a buszúton még nem is, de holnap ő is tuti röhög majd magán - tártam szét a kezeimet, ahogy Oliver elém dobott egy szelet pizzát - kösz.

   Ebéd után segítettem elmosogatni - ha már egész nyárra elhúzok innét, legalább az utolsó óráimban legyek hasznos itthon -, majd visszatértem a pakoláshoz. Anyu kedvéért betettem egy-két melegebb cuccot meg az esernyőmet is, majd kezdőthetett a szortírozás; mi az, amire szükségem lesz a táskámban, és mi az, ami mehet a bőröndbe. A laptopomat, természetesen a saját táskájába tettem bele, és előre imádkoztam, hogy ne hagyjam fent a buszon, amikor Londonba érünk. Az iPhone-om meg az iPodom pedig alap, hogy a válltáskámba kerültek, a töltőikkel együtt, a fülhallgatóelosztóval egyetemben, hogy Sophieval együtt tudjunk majd zenét hallgatni.

Ezután jött a másik nehéz kérdés; ruhák közül mit hagyjak itthon, és mit vigyek magammal. Szívem szerint az egész szekrényemet bepakoltam volna, de csak nyaralni megyek, nem elköltözöm. Mivel anyu beleültette a bogarat a fülembe, betettem a koptatott farmerem mellé a kék hosszúgatyámat is, egy melegebb pizsamát, a kedvenc szabadidőgatyáimat - azért hotelekben is szeretném kényelmesen érezni magam -, és a táskámba is begyömöszöltem az egyik vastagabb anyagú ingemet, hogy ha netalántán hideg lenne a buszon, magamra tudjam teríteni… vagy egyáltalán fel tudjam venni. A bőrönd belső zsebébe betettem még azt a kék, virágos legyezőt is, amit Sophietól kaptam tizedik nyarán, mikor Olaszban járt, és mivel erről eszembe jutott az az emlék, amikor először voltunk együtt strandolni, átrohantam a fürdőbe, hogy kivegyem a naptejet és a napozás utáni krémet a szekrényből.

   - Hé, ne ronts rám! - rántotta maga elé Oliver a törülközőt. Na, igen… annyira siettem, hogy elfelejtettem kopogni.

   - Jézusom! - kaptam a szemem elé a kezem - bocs, csak a napozási krémek kellenek - mondtam, ahogy visszahúzódtam a résnyire nyitott ajtó mögé. Bátyám kikapta őket a szekrényből, és a kezembe nyomta - kösz. És bocsi még egyszer.

   - Nem ügy… - motyogta, majd behúzta előttem az ajtót. Nagy sóhajjal visszacaplattam a szobámba, és folytattam a pakolást. Miután úgy ítéltem meg, hogy mindent beraktam, amire csak szükségem lehet, lementem inni valamit a konyhába.

   - Kicsim, szeretném, ha betennél még egy-két gyógyszert, ki tudja, lehet, hogy allergiás vagy valami melgebb éghajlatot kedvelő növényre, vagy ha belázasodsz vagy bármi, legyen nálad már jól bevált dolog - nyomott anyu a kezembe vagy hét különböző gyógyszeres dobozt.

   - Köszi - mosolyogtam kicsit értetlenül, majd a szobámba bevágtam őket a bőröndbe - na, lássuk: ruhák, fehérnemű, krémek…, gyógyszer, laptop - kezdtem el sorolni, ami csak eszembe jutott - zokni… zokni. Zokni még nincs bent - feltéptem a fiókomat, és bedobáltam találomra összegyűjtött zoknikat… amiről eszembe jutott, hogy a cipőkről teljes mértékben megfeledkeztem. Gyorsan előkotortam a papucsomat és a kedvenc sportcipőmet, és rádobtam a bőröndben lévő ruhakupacra, majd a lábamra húztam a sarumat. Ezután már csak annyi dolgom volt, hogy lezárjam a csomag tetejét. Sehogysem akart összejönni, a cipzárt meg nem akartam elszakítani, így kétségbeesésemben ráültem a bőröndre. Úgy sikerült becsuknom, és mikor felálltam, rimánkodtam, hogy ne kezdjen el kiengedni a cipzár. Nem engedett ki, de azért biztos, ami biztos, kinyitottam a bővítőt. A bőröndöm tetejére feltettem a laptoptáskámat, amibe még gyorsan betettem a töltőt - azért gáz lett volna, hogy ha arról teljesen megfeledkezem -, majd megnéztem a telómon, hogy mennyi az idő. Fél öt. Tehát Sophiék nagyjából most indultak el.

   - Levigyem a bőröndöd? - dugta ki a fejét Oliver a szobaajtaján (hál’ Istennek már teljesen felöltözve).

   - Azért ennyire látványosan ne akard kitenni a szűröm - vigyorogtam rá - már csak fél óráig kell elviselned, nyugi.

   - Hülye - nevetett halkan. A csomagomhoz lépett, és lassan levitte a lépcsőn, míg én mögötte lépkedtem - parancsolj - tette le a táskámat a bejárati ajtóhoz közel.

   - Kösz.

   - Vigyázz majd magadra, rendben? És ha bármi gáz van, ne anyuékat hívd, hanem engem - kötötte a lelkemre.

   - Jó.

   - Tök mindegy, mi miatt. Akár beteg vagy, vagy eltört valamid, vagy összeakadtál egy vadbarommal… - sorolta a lehetőségeket.

   - Oliver! - szakítottam félbe - értem. És köszönöm - öleltem meg szorosan, amit rögtön viszonzott. Eddig nem is tudtam, hogy ennyire fog hiányozni a bátyám. Persze, Skype-on minden nap tudunk majd beszélni, ha úgy akarjuk, de hát akkor is.

   - Máris mész? - jelent meg apa a nappaliban, anyu kíséretében.

   - Nem, még kb. negyed óra - pillantottam az órámra.

   - És mindened megvan? Semmit nem felejtettél el? - kérdezte anyu.

   - Ne… ó, hogy rohadnék ketté! - sprinteltem fel a lépcsőn.

   - Cat, megjöttek Sophiék! - szólt utánam anyu, mikor már a szobámba voltam, és felkaptam a Primavera-jegyemet az aztalomról.

   - Megyeek! - kiáltottam vissza, és már rohantam is lefele az emeletről - csak a legfontosabbat felejtettem el - mutattam fel a jegyet, és gyorsan beraktam a válltáskám cipzáros belső zsebébe. Ott biztos nem fogok kutakodni, nem is tudják onnan kilopni, így biztos meglesz - azt hiszem, mostmár minden megvan.

   - Mikor értek Londonba? - kérdezte apa.

   - Hát, a busz fél hatkor indul… olyan… kilenc-fél tíz körül? De majd hívom Olivert, hogy megérkeztünk - feleltem. Anyuék kikísértek a kocsiig, ami mellett Sophie már teljesen felspanolva ugrándozott Jake mellett.

   - Sziaaaaa! - ugrott a nyakamba.

   - Megyünk, Sophie, megyünk! - örültem vele.

   - Tudom! Tele van a táskám kólával! - tette hozzá.

   - De hát majd kint is tudsz venni, nem? - értetlenkedtem.

   - Igen, ez csak Londonig tart ki - vonta meg a vállát, mire felnevettem.

   - Te tiszta hülye vagy!

Elbúcsúztunk anyuéktól, majd kocsiba ültünk - Sophie visszaült Jake mellé, az anyósülésre, én meg mögötte foglaltam helyet -, és elindultunk a pályaudvar felé. A kocsiút alatt rengeteget beszélgettünk az egész nyárról, és kifaggattam Jake-et is - Sophie már előbb megtette -, hogy ő mit fog csinálni ebben a három hónapban. Mire mindent átbeszéltünk, már ki is értünk a pályaudvarra. Jake segített nekünk felpakolni a buszra, amíg Sophie előásta a jegyeinket a táskájából.

   - Na, megvagyunk - igazította meg a felsőjét haverom, miután végzett a pakolással.

   - Nagyon fogsz hiányozni! - ölelte meg szorosan barátját Sophie.

   - Te is nekem - nyomott egy csókot Jake barátnője ajkára.

   - És én? - tártam szét a karom - én nem hiányzok senkinek? Brüühüühüü, megyek a sarokba - imitáltam a sírást.

   - Jaj, hát gyere! - csapta ki két oldalra a kezeit Jake, és „drámaian” a nyakába borultam - hiányozni fogsz, mókuska! - tette hozzá.

   - Te is nekem, hegyomlás! - simítottam végig mohawk haján, mire Sophie elkezdett röhögni.

   - Tiszta hülyék vagytok.

   - Tudjuk - vágtuk rá egyszerre. Még egyszer elbúcsúztunk Jake-től, majd felszálltunk a buszra.

Kezdődhet a nyaralás.