3.fejezet

*~ Cat ~*

A buszút nagyjából három-négy órát vett igénybe, kisebb-nagyobb megállókkal. Egyszer tankoltunk, többször megálltunk a nagyobb városkák pályaudvarain, hogy felszedjék a többi utast is. Spohieval a vezető mögötti sorban ültünk a közepétől kicsit előrébb, mivel barátnőm hátul rosszul lesz a buszokon. De így legalább nem kellett beszélgetnünk a buszvezetővel - néha, amikor unatkozott, csak úgy benyögött a mikrofonba pár ergya viccet, így inkább az iPodom hallgattuk, mint őt. Kivételes alkalom miatt egy Sophie iPadjével lőtt fotót feltöltöttünk Facebookra, amin mindkettőnkön napszemüveg van, és szépen mosolygunk rajta… oké, nem ámítok semmit, én kinyújtottam a nyelvem, Sophie meg flegma arcot vágott. Leírásként csak annyit biggyesztettünk alá, hogy „summer, bitches!”, minek következtében rögtön jöttek a like-ok, leginkább osztálytársainktól és egy-két „egyszer-láttuk-egymást-egy-buliban-és-bejelölt-de-nem-zavar-sok-vizet-ismerőstől”.

   - Nézd meg: elballagtunk… soha többet nem látjuk őket … és a bunkóbbak mostmár kedvesek - zsörtölődött Sophie a készüléket figyelve.

   - Mire gondolsz? - hajoltam mellé.

   - Nézd, Rhiannon mit írt: „Gyönyörűek vagytok! Remélem, jó lesz majd a nyaratok! Hiányozni fogtok szeptembertől. X” Muci, nem elég, hogy alig beszéltünk valamit négy év alatt, de NYÁLADZOL! - kiáltotta az utolsó szót, amire több utas is felénk kapta a fejét. Nagyon nem zavart minket; Sophie észre sem vette, én meg el voltam foglalva azzal, hogy rajta röhögjek - de hát most nincs igazam? Még házi miatt sem jött oda hozzánk!

   - Jaj, szard már le, úgysem látjuk őket többet, és ez a legjobb az egészben. Mondja a magáét! Írj neki egy szmájlit, és like-old a hozzászólását, azzal boldog lesz - legyintettem. Barátnőm megfogadta a javaslatomat, majd kilépett a Facebookjából, és a jegyzetfüzet-alkalmazást megnyitva tovább dolgozott az egyik forgatókönyvén, míg közösen hallgattuk a zenét. Mivel szinte a kólán él - most is előtte volt két üveg -, sosem tud aludni buszon, és egyfolytában pörög az agya, én viszont eléggé könnyen fáradok, így a székemen lejjebb csúszva befészkeltem magam a székem és a busz ablakának kis sarkába, a lábamat Sophie ölébe telepítettem (nem zavarta különösebben, mindig így utazunk), és lehunyt szemmel hallgattam tovább a 5SOS számait.

   - Cat… Caaaat… - bökdöste a vállamat Sophie.

   - Hö? Mi van? - kaptam fel a fejem.

   - Megérkeztünk - felelte barátnőm - szedelődzködjünk össze, és kapjuk ki a cuccunkat a csomagtartóból, mielőtt elkezdődik a tömegnyomor - kezdett el pakolászni. Az üres kólás üvegeit a többi szeméttel együtt bevágta a székére felszerelt műanyagzacskóba, leszedte a busz csomagtartójáról a válltáskáinkat, amibe belesüllyesztette az iPadjét és az én iPodomat - tudja, hogy félkómásan nem vagyok pakolás-kompatibilis -, és gyorsan leszálltunk a buszról.

   - Megyek, intézem én a csomagokat, jó? - mondtam, és a sofőr mellé léptem - jó esét!

   - Jó estét! Melyik bőrönd az öné?

   - Az, ott! - mutattam a sötétkékemre - és a másik ott, mellette, a laptoptáskával együtt - a férfi segített kifordítani a földre a cuccunkat, amiket aztán Sophiehoz húztam - parancsoljon, hölgyem - hajoltam meg, ahogy átvette tőlem a saját bőröndjét.

   - Ó, köszönöm szépen, fiatalember! - vette a lapot, mire felröhögtünk. Ezt minden lehetséges helyzetben elsütjük, egyszerűen lehetetlen kihagyni őket - na, keressünk egy szabad taxit, és pakoljunk le - indult meg az út felé. Az első három sofőr, akiket megkérdeztünk, mind azt mondta, hogy rendelték a kocsit - jellemző a mi szerencsénk -, de a negyedik taxis már szabad volt. Segített berámolni a csomagtartóba, majd Sophie beült az anyósülésre, én mögé, bediktáltuk a szállodánk címét, a férfi meg gázt adott. Nagyjából tízperces kocsikázás után - amit én végigbeszéltem Oliverrel telefonon -, meg is érkeztünk, barátnőmmel összedobtuk a pénzt a fuvarra, és borravaló fejébe a sofőr segített felvinni a táskáinkat a szálloda előtti lépcsőn.

   - Köszönjük. Viszlát, kellemes estét! - köszöntünk el illedelmesen, majd a recepcióhoz érve kikértük a szobánkat. Ahogy megkaptuk a kulcsot, a bőröndöket magunk után húzva fellifteztünk a másodikra, és ünnepélyesen kinyitottuk a szobánk ajtaját. Sophie csillogó szemekkel rám nézett, mire rögtön megcsóváltam a fejem:

   - Nem foglak ölben átemelni a küszöbön.

   - Idiota! - vágta a fejemhez spanyolul nevetve, majd becuccoltunk a szobába. Bezártuk kulcsra az ajtót, barátnőm ledobta az általa preferált ágyra a dzsekijét, és kinézett az ablakon. A szobánk a Temzére nézett, és bár a London Eye teljesen kívül esett a panorámából, szép látvány volt - Cat, el tudod ezt hinni? - suttogta elfúló hangon barátnőm.

   - Mit is? - húztam össze a szemem.

   - Hogy itt vagyunk! - fordult felém, és láttam, hogy könny csillan a szemében -  itt, ketten! Londonban! Leérettségizve! Egyetem előtt! Mindig is végig akartuk ezt az utat csinálni, és most itt vagyunk az első állomásán! - kapta a szája elé a kezét. Nem, nem drámai akart lenni, nehogy azt higgyétek. Csak ő szuperérzelmes, és szokása néha túlértékelni dolgokat.

   - Sophie? Te sírsz? - mosolyodtam el.

   - Egy kicsit - suttogta nagyokat pislogva.

   - Jaj, te hülye! - öleltem meg. Olyan kis lüke - bár mondjuk tényleg lenyűgöző, hogy évekbe teltek az előkészületek, de megcsináltuk, és most itt vagyunk - mondtam, ahogy eltávolodtunk.

   - Igen! Ugye! - bólogatott - és, ennek örömére… - lépett a minibárhoz.

   - Soph, mire készülsz? - kérdeztem gyanakodva.

   - Mit kérsz? Vodkás vagy rumos kólát? - mutatta fel a két üveget.

   - Ugye tudod, hogy ezek marha drágák? - ültem le a kisasztalnál lévő székre.

   - Tudom - vonta meg a vállát -, de nem dobjuk ki a kupakot, megtöltjük vízzel, és senki nem jön rá - vigyorodott el.

   - Te aztán tudsz spórolni! - biccentettem - és legyen vodkás. De ne sokat! Hogy csak hígítani kelljen a maradékot - tettem hozzá.

   - Na! A diák túlnövi mesterét! - kacsintott rám. Miután megittuk a felturbózott kólánkat, rekonstruáltuk a piákat, és jó szorosan, hogy ne látszódjon az elszakadt műanyag, visszacsavartuk a kupakokat az üvegekre, majd váltottuk egymást a fürdőben, és álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem, ami a fürdőből szűrődött ki. Azonnal kipattantam a takaróm alól, és kivágtam a fürdő ajtaját. Sophie a mosdókagyló előtt állt, már teljesen felöltözve, halkan röhögve.

   - Jó reggelt! - vigyorgott rám - bocsi a zajért, csak fogat akartam mosni - vette ki a kagylóból a fogkeféjét.

   - Mi volt ez a zaj? - kérdeztem, az álomtól még kissé rekedtes hangon.

   - Elejtettem a fésűmet. Bocs.

   - Nem gond, nem gond, hozom a cuccom, és én is elkészülök. Amúgy mennyi az idő?

   - Fél tíz - felelte barátnőm, majd nekilátott a szájápolásnak. Én kimentem a szobába, előszedtem az aktuális, aznap reggel eldöntött kedvenc ruhaösszeállításomat, megvártam, míg Sophie végez, és bevonultam a szobába. Miután mindennel végeztem a fürdőben, bevágtam a bőröndömbe a pizsimet, és nyaralótársamra néztem:

   - És mit csinálunk ma?

   - Mivel ugye, a szállodákban nem kértünk sehova reggelit, mert úgy csak még drágább lenne, így most, először elmegyünk egy Starbuck’s-ba, ahol nem elég, hogy van kávé neked, de forró csoki is az én számomra. Veszünk egy-egy sütit is, majd Buckingham Palace és Green Park, Victoria Memorial, aztán ebéd valahol. Egyelőre eddig tudom - vette a vállára a táskáját, amiben minimum fél liter kóla rejtőzött.

Tehát. Megreggeliztünk a Starbuck’s-ban (Sophie a fejébe vette, hogy mindent dokumentál magának, így lefotózta a bögréket, a kis flúgos), majd irány a Palace. A Victoria Memorialról lőttünk egy-két művészibb képet, majd a szökőkútjában felfrissítve magunkat - jókor mentünk időjárásilag, volt vagy huszonhét fok - beléptünk a palota kapuján.

   - Milyen aranyos kis viskó, nem gondolod? - kérdezte tőlem barátnőm az épületet méregetve.

   - Ja… szar lehet szegény Vilmoskának - csóváltam a fejem.

   - Ne is mondd, úgy sajnálom, hogy csak ekkora kertre volt pénzük - kontrázott.

   - És ilyen savanyú őrökre, ráadásul - mutattam a piros-fekete uniformisban feszítő, legfeljebb huszonöt éves pasira - szerinted? Zavarba hozzuk? - vigyorogtam barátnőmre.

   - A turisták megnevettetni akarják, de te zavarba hozni… hm - gondolkodott el Sophie - ez az én LB-m - nyújtotta ki a nyelvét - gyerünk - az őr elé szambáztunk, majd először lőttünk egy olyan képet, ahol mindketten pózolunk vele, majd először Sophie fotózkodott vele, aztán én, végül két oldalról nyomtunk a csávó arcára egy-két puszit, amit, persze meg is örökítettünk. Erre a pasi elpirult, és lehet, csak a szemem csalt, de mintha megrándult volna az egyik arcizma. Ahogy nevetve távolodtunk el az őrtől, Sophieval lepacsiztunk, és a Green Parkban sétálgatva barátnőm hirtelen megszólal:

   - Te is láttad, hogy csórikám majdnem elmosolyodott?

   - Akkor jól láttam! - csettintettem diadalittasan - tuti még soha nem volt dolga két ilyen jó csajjal.

   - Hát, ne viccelj - mondta barátnőm, mire mindkettőnkből kiszakadt a nevetés.

A parkon átvágva Sophie a St James Hotel and Clubba vezetett, ahol egész olcsón adták az ebédet, így ott ettünk.

   - Most komolyan, Soph - néztem barátnőmre, miután kifizettük a számlát, és elindultunk a London Eye felé - ilyeneket te hol találsz?

   - Tudod, hogy mindent túlreagálok, ha lelkes vagyok - kezdte magyarázni. Bólintottam - hát, amikor elterveztük, hogy a félretett pénzünkből, érettségi után megtesszük ezt az utat, utánanéztem az éttermeknek és szállodáknak. Hát, így - vonta meg a vállát.

   - Olyan cuki vagy, komolyan - nevettem fel a fejemet csóválva.

   - Gracias - villantott rám egy széles mosolyt - hát, itt volnánk. London Eye - mutatott az építmény felé.

   - Tuti, hogy fel akarsz rá ülni? Tudod, hogy nem bírod a magasat - néztem rá félve.

   - Ezért vagy velem itt te - felelte - amúgy is; tudod, hogy szeretem feszegetni a határaimat. És, hogy Londonért bármit - tette hozzá.

   - Igen, tudom, hogy tiszta hülye vagy - bólogattam, amit Sophie egy nyelvnyújtással reagált le - na, gyerünk. Vegyük meg a jegyeket, mert jobban izgulok én érted, mint te magadért - karoltam barátnőmbe, és a jegypénztárnál kifizettünk egy kört, majd egy kisebb turistacsoport felével együtt beszálltunk az egyik fülkébe. Mi rögtön az ablak mellé álltunk a korlátokhoz, hogy tudjunk fotózni, és ahogy emelkedtünk, láttam, hogy barátnőm egyre jobban szorongatja a vasat.

   - Nyugi, inkább fotózz, az már máskor is bevált - intéztem hozzá a szavaimat, amiket megfogadott, és rögtön elkezdte gyártani a képeket. Mintha az arcából is eltűnt volna a sárgaság.

Amúgy a kilátás gyönyörű volt, tényleg, egyszerűen elképesztő. A óriáskerék tetőpontjából egész Londont be lehetett látni - született panorámakép, nem is egy -, és olyan volt, mintha szinte a folyó felett lebegnénk. Mikor leért a fülkénk újra a talajszintre, Sophie boldogan pattant ki az üvegajtóból:

   - Ugye, milyen gyönyörű volt? - kérdezte tőlem csillogó szemekkel.

   - Ja-ja-ja - bólintottam lelkesen - tényleg szép. Érdemes volt látni.

   - Remélem, Párizsban te fogsz annyira pörögni, mint én most - mutatott rám, majd kiitta a (második) kólásüvegéből a maradék üdítőt.

   - Ó, arra mérget vehetsz - nevettem fel - most merre?

   - Most szépen busszal eldöcögünk a Tower Bridge-hez, annak a járdáján átsétálunk és lövünk „pár” képet - macskakörmözött a levegőbe -, majd vissza a szállásra egy kicsit pihenni ötig. Aztán vacsi, séta a Temze partján…

   - Ó, drágám, mily’ romantikus program! - csaptam össze a kezem, félbeszakítva őt.

   - Kac-kac, kukac - vágta rá gúnyosan.

   - Kinek a kukacáról beszélsz te? - kaptam felé a fejem, mire hangosan felröhögött.

   - Óóó, ez a nyár nem is lehetne jobb - karolta át a nyakam - már amennyire át tudta, tekintve a magasságkülönbségeket -, majd felszálltunk a buszra. Hál’ istennek Sophie tényleg nagyon vágta az utakat Londonban, így nem tévedtünk el, sőt, szinte a híd előtt tett le minket a busz. Kicsit sétálni kellett mondjuk, de az volt a legkevesebb idő a félórás útból. A híd közepét elválasztó rés két oldalán megálltunk, és megkértünk egy másik turistát, hogy fotózzon le minket, miközben mi drámaian előadtuk magunkat a kép kedvéért, hogy mindjárt felnyílik a híd, és elválnak útjatink. Háromszor kellett újracsinálni a fotót, annyira röhögött a kép készítője, de végül csak sikerült.

   - Legalább szereztünk valakinek egy jó napot - vontam meg a vállam, mikor már a szálloda utcájában jártunk.

   - Ja, tuti, hogy egy ideig mesél minket a haveroknak - tette hozzá barátnőm.

Ahogy Sophie eltervezte, ötig lazultunk a szobában - feltöltöttük a képeket a laptopomra, és megettük a maradék nasikat, amiket még a szüleink adtak a buszútra, de olyan ipari mennyiséget, hogy maradt egy-két dolog mára -, majd egy közeli pizzériában eltöltött vacsi után, szürkületkor kimentünk a folyó partjára, ahol rögtön megpillantottunk egy fagyis standot.

   - Azért ez eléggé szép ilyenkor - jegyeztem meg elismerően, ahogy egy-egy tölcsér hideg édességgel a kezünkben lődörögtünk a sétálóutcán.

   - Ez a csokifagyi életem legjobbja - nyalta meg a száját Sophie.

   - Te mindegyik fagyira ezt mondod.

   - De nem, de ez most tényleg! - bizonygatta, de én csak fejcsóválva röhögtem - tényleg örülök, hogy meg tudtuk szervezni az egész nyarunkat. Tudom, hogy feladtad miatta a boxot - mondta.

   - Versenyszinten úgyis abbahagytam volna, amint elkezdődik a suli, mivel a vizsgák mellett nem lenne időm arra gyakorolni. Pláne úgy, hogy a tantárgyaink nagy része szellemi és kreatív feladatokból állnak. Majd űzöm hobbiszinten, ha majd ki lesznek az idegeim a sulitól. De minek menjek edzőtáborba, ha nem is versenyzek a tanév alatt?

   - Brahiból. Meg a pasik miatt! Volt ott egy-két jó - kacsintott rám.

   - Érdekes, hogy pont te nézed meg őket, miközben van barátod.

   - Hé, én ilyenkor kerítőként működök, és neked próbálok találni valakit - védte magát rögtön, mire mindketten felnevettünk. Egy ideig még sétálgattunk a környéken, majd valamilyen csoda folytán - Sophie tuti tudta, merre kell kanyarogni - visszatértünk a szállodához. Szokásos fürdőszobai teendőink elvégzése után gyorsan összerámoltuk a cuccainkat, hogy holnap a pakolással ne kelljen mímelődni, és lefeküdtünk aludni.

*~ Sophie ~*

Reggel kilencre állítottam az ébresztőmet, mert mint minden normális szállodában 11-kor el kell hagynunk a szobánkat. Cat természetesen nem kelt fel az ébresztőmre. Bár nekem is fél órámba telt mire végre elég erőm lett a felkeléshez. Csendben összeszedtem a tegnap este kikészített ruhámat, a neszesszeremet és bementem készülődni a fürdőbe. Mai szettem a farmer sortom volt, egy vékony szürke, kutya vagy ló (sosem tudom eldönteni) mintás hosszujjú, amit feltűrtem könyékig és persze az ezekhez illő kiegészítők. Mikor kész lettem és elindultam vissza, Cat már az ajtóban állt és a frászt hozta rám.

-Na azért csak nem nézek ki ennyire rosszul? – kérdezte én meg elnevettem magam. Helyet cseréltünk és míg Cat készülődött én elpakoltam a maradék cuccomat is a bőröndömbe.

- És mi lesz a mai program, míg nem indul a gép? – lépett ki Cat a fürdőből. Ő is farmer sortot vett fel és egy fehér inget, ami a könyökéig volt feltűrve, hozzá egy hosszú nyaklánc, egy tucat karkötő és két gyűrű. Nagyon szereti a kiegészítőket.

- Ne aggódj, mindent megterveztem!

- E-felől nincs kétségem elhiheted…

- Helyes! Amúgy kijelentkezünk, veszünk valami nasit, hogy bírjuk ebédig és megyünk a Madame Tussauds-ba! – tapsikoltam.

- Szuper! Akkor indulhatunk is – húzta be a bőröndje cipzárját. Kivittük a csomagokat és még Cat visszaszaladt utoljára átnézni a szobát, hogy nem hagytunk-e ott semmit. Lent, míg én a kijelentkezést intéztem, addig Cat megvette a reggelinket. A hallban elfogyasztottunk a szendvicseinket, amit egy kis kólával öblítettünk le, majd hívtuk a taxit és irány a Madame Tussauds! Szerencsénkre nem voltak sokan, így hamar megvettük a jegyeket, majd a ruhatárba beraktuk a bőröndöket és mehettünk is. A viaszbábúk kategóriánként voltak sorba rakva. Az első kategória a „Party” volt. Elsőként Taylor Lautnerrel volt szerencsénk fotózkodni, Cat és én a két oldalára álltunk és megkértünk valakit, hogy fotózzon le minket úgy mintha puszit akarnánk adni az arcára. Na, ezen nagyokat röhögtünk, majd Cat odaállt mellé és félig felhúzta a pólóját és a hasára mutatott, amit befeszített és „na ehhez mit szólsz?” fejjel nézett a bábura. Utána én álltam mellé és vicsorítani próbáltam, mint egy vérfarkas. Cat röhögéséből ítélve nem igazán sikerülhetett meggyőzően. Majd George Clooney mellé ültünk a fotelba és vele is csináltunk pár(száz) képet. Kate Winslet, Dame Helen Mirrer, Leonardo DiCaprio, Nicole Kidman, Jhonny Depp, Russel Brand, Robert Pattinson, és Colin Firth képviselték még a „party” részleget. Követkző állomás „BollyWood” amit Madhuri Dixit, Aishwarya Rai, Amitabh Bachchan, Salman Khan és Hrithik Roshan képviselt. Cat csak úgy bolyongott a bábúk között.

- Ezek meg kik?? – kérdezte.

- Bollywood sztárok csillagom…

- Ja ok… Ez jó pasi! – állt Hrithik Roshan mellé és fél kézzel átkarolta, majd a másik kezét a kockás hasára tette – Vele kapj le!

- Máris – mondtam és lefotóztam – Kész!

- Köszi! Na és most gyere, hazaviszlek magammal… - beszélt a bábuhoz Cat én meg elröhögtem magam. A „Film” résznél Cat csak úgy felsikoltott, amikor meglátta Sherlok Holmes-ot

- Imádom! Olyan nagy arc a pasas!!

- Tudom, hogy ís volt a kedvenc részünk?

- Nem szeretem, ha egy öntörvényű lény mozog a lábaim között – idéztük fel egyszerre a mondatot, majd hangos röhögésbe kezdtünk.

- Azt mindenképp meg kell néznünk újra!! – mondtam könnyeim törölgetése közben.

- Egyet értek!!

- Nézd ott van Daniel Craig!! – kiáltottam és máris odaszaladtunk. Mindketten úgy fotózkodtunk vele, hogy úgy tettünk mintha neki dőlnénk és pisztolyt formáltunk a kezünkből. Olyanok voltunk mint a kisgyerekek a cukorka boltban, ahogy össze vissza rohangáltunk E.T, Charlie Chaplin és Judi Dench között. És ezzel a „Film” kategóriát is kivégeztük. Majd jött a „Sports Zone”, ahol Cat elsőként Muhammad Alit „ölelte” át és az egyik lábát fellibbentette, mint a filmekben a csók közben. Majd boxoló pózt vett fel és szembe állt vele, mintha meccsre készülnének. Majd a többi sportolót is leginkább utánoztuk és úgy készültek a képek. Majd jött a „Royals” csoport, ahol vagy nagyon komoly arcal pózoltunk vagy eszméletlenül hülye fejet vágtunk, ami az előkelőkhöz nem illik. És én megkértem Harry herceg kezét is, de sajnos nem válaszolt semmit. De ez még nem jelenti, hogy nem!  Csak gondolkoznia kell egy kicsit… Majd a „Culture” részen találkoztunk Albert Einsteinnel, Pablo Picasso-val és Madame Tussaud-val! És jött a „Music Megastars” rész. Lady Gaga, Beyoncé, Madonna, Rihanna, Cheryl Chloe, Amy Winehouse, Britney Spears, Justin Timberlake, Jennifer Lopez, Michael Jackson, Kylie Minouge és a One Directon csupa elképesztően tehetséges énekes. Cattel alig bírtuk eldönteni, hogy kivel kezdjük… Mondjuk utána arra jutottunk, hogy logikusan menjünk sorba a legközelebbitől a legtávolabbiig és akkor nem kel sokat rohangálni. Mi tagadás zsenik vagyunk! Utána én, mint a villám szaladtam át Barac Obama-hoz a „World Leaders” részhez.

- Juuuuuuj én vele akarok egy fotóóóót – ugráltam.

- Nyugi Sophie, akár kettőt is lehet… - gúnyolódott barátnőm mire kiöltöttem rá a nyelvemet és már pózoltam is Obama haverom mellett. Az utolsó kategória a „Marvel Super Heroes” volt.

- Éééén Amerika kapitányt akarooom! – szaladt oda Cat.

- Nekem meg Vasember kell, szóval a tiéd lehet – nevettem és egyezségünk hivatalosítása érdekében lepacsiztunk.

- Mi az Sophie? – kérdezte Cat, amikor az óriási Hulk előtt megálltam és csak néztem…

- Most már tényleg kissebségi érzetem van… ja és félek, hogy rám dől…

- Ne butáskodj már! Amúgy nem kell vele fotózkodnod, ha nem akarsz.

- De! Mindent meg örökítettünk egyet sem hagyhatunk ki! – határoztam el magam és gyorsan beálltam Hulk kezébe. Cat villám gyorsan lekapott és intett, hogy kijöhetek. Asszem a félelemmel teli arcot elég élethűen elő tudtam adni. Majd Catet is lefotóztam és tovább mentünk Pókemberhez.

- Ajjj most végeee vaaan… - szomorodtam el, amikor minden szuperhőssel lefotózkodtunk.

- Jó, hír, hogy ahogy mondtad irány a Big Ben és a St. James Park.

- Igaz! – örültem meg újra és mentünk is a ruhatárba a cuccunkért. Céltudatosan indultam meg a buszmegállóba Cat meg utánam.

- Tuti jó buszra fogunk szállni? – kérdezte Cat mire én csak ránéztem – jó oké, nem szóltam! – tette fel a kezeit.

- A lényeg Cat, hogy a piros buszra szálljunk – kacsintottam.

- Igazi Londoni piros buszon fogunk utazni? – lelkesedett.

- Bizony! – bólogattam – Sajnos csak 15 perc, de hát na… És elvisz minket a Big Ben-ig.

- De jó!

Pár perc múlva meg is érkezett a busz mi meg felráncigáltuk a böhöm bőröndöket és jegyet vettünk. Felszaladtunk a felső szintre és ott élveztük a buszozást és fotózkodtunk, míg nem szóltam Cat-nek, hogy jöjjön, mert le kell szállni. Cat gyorsan lepakolta a bőröndöket nehogy én szerencsétlenkedjek vele és már húztuk is őket magunk után. Elsőként Cat állt be pózolni a Big Ben elé. Az órájára nézett és hunyorgott mintha nem tudná leolvasni róla, hogy mennyi az idő és közben a háttérben látszódott a Big Ben-en a pontos idő. Még lőttünk néhány képet aztán elindultunk a közeli St. James Parkba.

- Éhes vagyok - nézett Cat a hasára fanyarú képpel miközben simogatta azt.

- Tudom.

- Honnan?

- Mindig éhes vagy – nevettem el magam – de ne aggódj, most már semmi program veszünk kaját és leülünk a parkban.

- Szuper!

Ahogy mondtam össze vásároltunk magunknak mindenféle kaját egy kis boltban és kimentünk a parkba. Valami elképesztő látvány volt. Az óriási tó körül séta út volt kiépítve mellette padokkal. Leültünk egy pad mellé a fűbe - igen a pad mellé… -  és hozzá láttunk az ebédünkhöz, míg néztük a tájat és beszélgettünk a Londonban eltöltött napjainkról. Rengeteget röhögtünk magunkon. Személyes kedvencem, amikor Cattel zavarba hoztuk az őrt. az előttünk elhaladó futók furcsa fejekkel fordultak vissza utánunk. Nem is értem. Nem szokványos látvány két lány a röhögéstől fetrengve a fűben, mellettük bőröndökkel? Majd egy helyesebb srác futott el előttünk, mire mi összenéztünk. Cat füttyentett egyet mire szúrós szemmel néztem rá majd elkezdtünk röhögni. a srác természetesen visszanézett, majd tovább futott.

- Azt hittem nem hallja – nevetett még mindig Cat.

- Hát rosszul hitted… Most biztos azt hiszi rajta nevetünk…

- Így járt – vonta meg a vállát. Kicsit később Cat-et fejbe találta egy labda. Láttam rajta, hogy annyira nem fájt neki – könyörgöm boxol – de lángolt a szeme és már állt fel, hogy jól beolvasson a tetesnek.

Egy magas, szőkésbarna hajú, napbarnított, ízlésesen kigyúrt srác állt meg előtte.

- Pardon! Illetve ne haragudj a haverom két ballábas… Jól vagy?

- azt vettem észre… És igen köszönöm! Azt hiszem ezt kerested – nyújtotta át a labdát.

- És mennyivel jobbat találtam helyette – kacsintott a srác nekem meg leesett az állam. Hajrááá Cat, csapj le rá!! Szurkoltam magamban. Végig akartam volna hallgatni a flörtölésüket, de rezgett a telóm és Jake hívott. Gyorsan odébb somfordáltam nehogy megzavarjam őket és felvettem.

- Szia jake!

- Szia bébi! Hogy vagytok? Milyen London? Mesél gyorsan!

- Jaj isteni mindent megnéztünk amit akartunk és nagyon jól mulatunk! De Catnek azt hiszem udvarlója van! Jesszus csavargatja a haját!! Zavarban van! Kár, hogy nem sokára megyünk… És veled mi újság? Úgy hiányzol…

- Te is nekem! Minden oké! Haverokkal lazulunk sör, focimeccs és ilyenek.

- Na jól van akkor nem unatkozol!

- Nem hát! Mikor indul a gépetek?

- Hétkor indul a gép, de kb hatkor már ott kell lennünk… Szóval – nézek az órára – jesszus mennünk kell!

- Jól van! Na Cat-et nehogy ott marasztalja az a pasi vigyázz rá!

- Vigyázok – nevettem – Szia! Szeretlek!

- Én is! Szia!

Gyorsan le is tettem és hívtam egy taxit, ami kb 10 percen belül a parknál lesz.

-Khm… - zavartam meg a csevejt.

- Jaj, bemutatom a barátnőm Sophie, Soph ő Chris.

- Hello! – fogam vele kezet – Ne haragudjatok, de mennünk kell Cat. Hívtam taxit mindjárt itt van…

- Ó, oké… Akkor szia!

- Vájr! – szólt Chris – A számodat megkaphatom?

- Hmmm… Nem, de egy twitter nevet adhatok vagy facebook – mosolygott a barátnőm. De miért? Mindegy… Gyorsan Twitter nevet cseréltek és már indulhattunk is. Bepattantunk a taxiba és irány a Heathrow reptér. Én kissé szomorkodva néztem a londoni utcákat, hogy itt kell hagynom kedvenc városom. Most már Cat volt a vezető hisz ehhez ő foglalta a jegyeket. A becsekkolás zökkenőmentesen ment, nem volt nálunk bomba vagy ilyesmi szóval mehetünk Párizsba. Mivel a bőröndöket leadtunk nem volt nálunk más csak a kézi táskánk és Cat Laptop táskája. Bolyongtunk a boltok között míg vártuk, hogy beszállhassunk a gépbe és eddig még egy szót sem mondott Cat és nem bírtam tovább rá kellett  kérdeznem.

- Na mi volt Mr.Jópasival?

- Semmi különleges…

- Ahham persze. Engem nem rázol le ennyivel elkérte a számod te!! Ismerd be azért tetszik a pasas.

- Jól van na… Nagyon aranyos volt meg minden, de…

- De mi? És  miért nem adtad meg a számod?

- Hagyd, hogy befejezzem…

- Jó bocsi, de úgy tűnik engem jobban izgat mint téged…

- Nem, csak gondolj bele találkozunk én egész nyáron utazom aztán megyünk vissza Liverpoolba szóval még egy randink sem lehetne… Ez reménytelen…

- Ajj… Van benne valami… - De akkor sem jó ez így… gondoltam már magamban

- De azért jól esett, hogy tetszettem neki – mosolyodott el.

- Ugyan melyik pasi nem fordul meg utánad?

- Akit elverek a ringben – nevetett.

- Pontosan – nevettem én is.

- Na a mi járatunkat szólítják – mondta Cat és felszálltunk a repülőre. Mi voltunk körülbelül az elsők szóval sokat vártunk mire megtelt a gép, - pedig két ajtón lehetet beszállni - és indulhattunk. Körülbelül középen ültünk Cat az ablak mellett én meg ugye mellette. Cat nagyon izgatott volt,

- Hisz megyünk Párizsba! – hangzott mindig a válasza. Minden simán ment és mivel hét órakkor indult a gép rögtön kaptunk vacsorát is.

- Jesszus ez inkább nassolni való mennyiségileg, de annak se nagyon megy el – fintorgott barátnőm én meg röhögtem rajta. Azért nagy nehezen legyűrt belőle egy keveset, majd kértünk egy-egy pohár kólát.

- A sikeres Londonra! – emelte a poharat barátnőm.

- És, hogy legyen ilyen jó Párizsban is. – koccintottunk, de közben valaki megrúgta Cat-et, így erősebbet koccintottunk és a kóla nagy része a combomon landolt. Persze, hogy az enyémen…

- Ez pazarlás! – keltem ki magamból. Cat meg feltámaszkodott, hogy hátra szóljon. De csönd van. Nincs kiabálás, semmi Cat féle lecseszés és gyorsan vissza huppan.

- Mi az?

- Három sorral hátrébb ül Chris a barátjával.

- Mi?

- De nem vett észre…

- Megyek, lemosom magamról a kólát.

- Jól van én itt lapulok.

Hülyéje… a francokat fog lapulni. Megindultam hátrafele, de lefékeztem Chrisséknél.

- Szia! Emlékszel rám? Cat barátnője vagyok…

- Szia! Sophie  igaz? De te hogy? Mi? Cat is itt van?

- Tetszik neked?

- Már amennyire tetszhet valaki öt perc után…

- Helyes! Pár sorral előrébb ülünk – kacsintottam és tovább mentem a mosdóba. Mikor kicsit megtisztítottam magam a ragacstól - szívesebben ittam volna meg de mindegy – vissza indultam és láttam, hogy Chris még mindig ott ül szóval én inkább leültem az ő helyére. Beszélgettem Danielel Chris haverjával és kiderült ők Párizsban tanulnak és dogoznak csak otthon voltak a haveroknál a hétvégére. Gyorsan elrepült az az egy órácska út és szólt a légi kísérő, hogy mindenki foglaljon helyet. Én gyorsan előre suhantam helyet cseréltem Chrissel, mert a leszállás után mégiscsak én megyek Cattel.

- Nem bírtad ki mi? – nézett rám Cat mérgesen.

- Bocsi, de szerintem így volt helyes…

- Imádlak ölelt meg és már vidámság csengett a hangjában.

- Jaj Cat már megijesztettél, hogy tényleg mérges vagy…

- Színésznő vagyok drága…

- És milyen jó! – mondtam és elnevettük magunkat. A leszállás ismét simán ment és miután meglettek a csomagok Cat fogott egy taxit és irány a kis hotel. Cat bejelentkezett – hisz ő beszéli a nyelvet itt – és már mehettünk is fel a szobánkba. Itt nem kaptunk olyan jó kilátású szobát, mint Londonban, de úgyis megnézünk mindent itt az a lényeg, hogy aludni tudjunk. elég fáradtak voltunk és holnap ismét hosszú napunk lesz szóval lezuhanyoztunk, fogat mostunk és irány az ágy.

- Sophie alszol? – suttogta Cat.

- Még nem – válaszoltam halkan.

- Ugye nem lesz ebből Chrissel semmi, hisz Párizsban él…

- Nem tudom Cat, de élvezd ki a figyelmét, amíg lehet és ha nagyon kellesz neki és neked is ő, akkor ez nem lesz akadály… - mosolyogtam rá bár tudtam, hogy nem látja a sötétben.

- Köszi!

- Ugyan nincs mit!

- Jó éjt!

- Jó éjt!