*~ Sophie ~*
Reggel Cat énekére ébredtem, ami a fürdőből szűrődött ki. Lassan én is kimásztam az ágyból és
összeszedtem a cuccom. Bekopogtam és Cat ragyogó arccal nyitott ajtót.
- Jó reggelt! – mosolygott.
- Most vagy azért keltél korán, mert izgulsz, hogy Párizsban vagyunk
vagy a szívtipród korareggeli üzenetekkel bombáz…
- Nincs meg neki a számom…
- Akkor Párizs – bólintottam és bementem a fürdőbe.
- De az igaz, hogy kaptam üzit twitteren – kiáltott vissza.
- Helyes!
Mivel jó idő volt, ezért fehér sortot vettem fel egy neon sárga
ujjatlannal, amin a „sunshine makes me high” felírat díszelgett. Egy napocskás
nyakláncot és pár fonott karkötőt kiegészítőként, a hajamat pedig a jobb oldalt
lazán befontam. Asszem ez megfelel Cat szerelése mellé, mely szintén fehér sort
egy sötétkék rövid ujjúval és egy piros-fehér kocás inggel és az elhagyhatatlan
karkötőkkel és gyűrűkkel.
- Mi a napi terv kapitány? – kérdeztem a fürdőből kilépve.
- Városnézés este pedig bulizunk kicsit a Latin negyedben – kezdett el
táncikálni.
- Benne vagyok!
- Még szép – nevetett Cat – Akkor indulhatunk?
- Ahham – bólintottam, felkaptam a táskám az ágyról és elindultam Cat
után. Sétálva indultunk el, mert Cat szerint közel lakunk a Notre Dame-hoz
szóval nincs értelme taxit hívni. Út közben viszont megálltunk egy helyes kis
utcai kávézóban és megreggeliztünk. A Notre Dame-nál rengeteg turista volt, így
szinte minden képembe belesétált valaki, de kitartó voltam és mindenről van
használható képem is. Elképesztően gyönyörű templom. A magas tornyok, színes ablakok
és az ilyesztő vízköpőkről eszembe jut a Notre Dame-i toronyőr meséje is.
Lassan de bizosan a templom belsejébe is bejutottunk.
- Ezt nézd! – mútatott egy kis táblára Cat.
- Nézem, de ez franciául van nem értem…
- Nyugi – legyintett – azt írja, hogy az eredeti templom építése 157
évig tartott… Ez rengeteg…
- Mi az, hogy az eredeti?
- Hát a francia polgárháborúban porig rombolták, de az eredeti tervek
alapján újjá építették. És 6000 hívőt képes befogadni…
- Wow…
- Ja, jó kis partit lehetne rendezni.
- De hülye vagy… - nevettem. Miután megcsodáltuk belülről is a templomot
elindultunk a Louvre-hoz. Mikor visszatértünk a szárazföldre – a templom egy
szigeten van a Szajna folyóban – a Szajna partján folytattunk egy ideig a
sétánkat, ami tele volt utcai árusokkal. Majd metróra szálltunk és elzötyögtünk
a Louvre-ig.
- De jól néz ki az a háromszög – csodáltam már messziről az üveg
építményt a múzeum előtt.
- Az egy gúla te… - nevetett barátnőm – de ha jobban tetszik, akkor
piramis.
- Jól van na…
- Gyönyörű ez az épület… tudtad, hogy ezt királyi kastélynak szánták?
- A piramist? – néztem rá direkt értetlen fejjel – Elég gyér… Mindenki
belát…
- Nem! A mögötte lévőt… - mutatott a múzeumra és éreztem a hangján, hogy
kiakadt.
- Jól van nyugi vicceltem – nevettem el magam – ennyire hülye nem
vagyok…
- Basszus komolyan bekajáltam… - mondta és a fejét ingatta, majd
elnevette magát.
- Na és mennyi egy jegy? Bemegyünk megnézni a kiállítást?
- Öhm… 11 euro… És tudod, hogy nem tudok sokáig képeket nézegetni, de
szívesen megnézném a Mona Lisa-t… Bár nem tudom mivel jobb élőben, mint a
neten, ha úgysem mehetek közel… - döntötte el a fejét gondolkodón.
- Figyelj, egyszer vagyunk itt menjünk be…
- Rendben!
- Oké pihenés kép ebédeljünk meg. Mit szólsz? – ajánlotta fel barátnőm.
- Benne vagyok!
Egy eldugott kis étteremben kajáltunk, ahol meglepően jó áron és
meglepően jó kaja volt.
-És most? - kérdeztem.
- Most vásárlunk – húzta mosolyra a száját.
- Champs-Élisées?
- Champs-Élisées – bólintott – 8 kilométeres sugárút elképesztő
palotákkal, a legismertebb márkákkal és butikokkal… Nem mellesleg az Arc de
Thriompe azaz a Diadalív is itt található…
- NYOLC KILOMÉTER??? És azt te végig akarod sétálni?? – esett le az
állam.
- Neeeem… Nyugi azért majd buszozunk is – nyugtatott meg Cat.
- Csak azért… Mert ha azt lesétáljuk, engem hordágyon viszel haza… -
mondtam mire elnevette magát, majd belém karolt. Nem tudom mennyi ideig
vásároltunk meg nézelődtünk, de leszakad a lábam. Cat, hívott egy taxit, hogy
hazavigyük a pár csomagot, hogy ne cipeljük végig az Eiffel tornyon. Amint
kiraktuk a cuccokat indultunk is tovább.
A taxiból kiszállva Cat sikoltozva kezdett ugrálni, meg ölelgetni engem.
Nem sok mindennek örül ennyire.
- El sem hiszem, hogy itt vagyunk!!! Itt az Eiffel toroooooony! Meg
akarom érinteni az egyik sarkát. – nézett rám komoly arccal.
- Most szívatsz?
- Nem komolyan…
- Hát felőlem… - vontam meg a vállam mire újra sikoltott egyet, belém
karol és elindultunk a torony felé. Egy csodálatos parkocskán át vezetett az
utunk.
- Figyu előbb menjünk fel utána ráérünk fotózkodni a sarokkal oki? –
kértem Catet, a méretes sor láttára.
- Rendben! – állt be a sor végére - Az 1889-es párizsi világkiállításra
készült, 300 méter magas építmény, amely Gustave Eiffel remekműve, ma is a
francia főváros szimbóluma…
- Jól van te kézikönyv – veregettem meg a vállát - Mennyi ideig
magoltad? – kérdeztem vigyorogva.
- Pontosan annyi ideig míg te bevágtad London busz és metró hálózatát… -
mondta, majd kinyújtotta a nyelvét. Egy ideig farkas szemet néztünk, majd
egyszerre röhögtük el magunkat.
- Jól van egyikünk se normális… - mondtam a könnyeim törlése közben.
- Ezért illünk olyan jól össze – kacsintott Cat.
Vagy egy órán át álltunk sorban, mire elértünk a liftig. Közben Cat
elhitette az árusokkal akik nyaggatták a sorban állókat, hogy ő francia és
ezért nem kér semmit. A kiejtése alapján én is bekajálnám plusz hozzá a színész
tehetségével sima ügy volt. Ja, én meg a néma tesója… Komolyan ez hogy jutott
eszébe? És miután ott röhögtem mellette az árusok meg miért vették be?? Na
mindegy is. Én a liftben eléggé rosszul voltam, szóval Catet szorongattam, míg
felértünk, majd nem is mertem kimenni a kilátóterasz szélére, de így is nagyon
szép volt a kilátás.
- Figyelj szívem én felmennék a legtetejére, csak egy petit – mutatta a kezével a kicsit –
addig megvársz itt?
- Persze menj csak! – mosolyogtam rá.
- Imádlak – nyomott egy puszit az arcomra – sietek – mondta és el is
tűnt. Tényleg gyors volt. A sok emberhez képest tíz perc alatt megjárta és két
pezsgős pohárral jött vissza.
- Ezt meg honnan szerezted? – kérdeztem, mire franciául kezdett el
hablatyolni – Cat! Ez nekem kínai!!
- Oui? Ja jaaaaa – esett le
neki – bocsi – mosolygott.
- Semmi gond! – nevettem el magam.
- Szóval azt mondtam, hogy fönt vettem egy kis pezsgőt magunknak. Jó
drága volt, de egyszer pezsgőzhetek az Eiffel toronyban a legjobb barátnőmmel –
kacsintott – és kár, hogy félsz, mert eszméletlen volt a kilátás! – mondta
miközben átadta a pezsgőt.
- Nekem innen is eszméletlen! Ránk! – nyújtottam a poharat.
- Ránk! – mondta - de hey, a
szemembe nézz különben 7 év rossz szex!
- Azt nem szeretném – nevettem és már a szemébe nézve koccintottunk,
majd belekortyoltunk. Nagyon finom volt.
- És Jake sem… - szúrta még oda Cat, a pohara mögött mosolyogva.
- Hülye! – nevettem.
- Vállalhatóan. Na gyere menjünk vár minket a Latin negyed – kezdett el
táncikálni.
- De kajáljunk is előtte!
- Nyugi anyaaa… Az is tervben van.
Végre lekászálódtunk a toronyból, aminek Cat nem annyira örült én
viszont annál inkább. Át sétáltunk a parkon és Cat egy jól irányzott
mozdulattal már le is intett egy taxit. Cat egy hosszabb diskurzus után a
sofőrrel felém fordult.
-Tud olyan helyet, ahol van ingyen wifi.
- Az tök jó – csillant fel a szemem. Tudok beszélni Jakkel ingyen…
Egy 10 perc alatt meg is érkeztünk. Cat fizetett, majd bementünk
kajálni. Egy csodálatos kis teraszos helyre ültünk be és míg vártunk az ételre
mindketten a telefonunkat bújtuk és üzeneteztünk valakivel. Én Jakkel
beszélgettem, meg írtam Anne-nek az egész családnak címezve. Ja és írtam
Christiannak twitteren – engem is bekövetett és fordítva – hogy este a Latin negyedben
vagyunk. Én nagyon drukkolok nekik! Miután jól bekajáltunk még ücsörögtünk
kicsit és csodáltuk a metropolisz éjszakai forgatagát. Majd a jó kis zenék
hallatára kedvünk támadt táncolni, szóval útra keltünk és kerestünk egy jó kis
bárt. Bementünk és leültünk a pulthoz és rendeltünk két vodka kólát, mely
mindkettőnk kivásnának megfelelt. Én kólát, akartam, Cat meg alkoholosat.
Félreértés ne essék, nem alkoholista, de egy picit mindig iszik, ha bulizik.
Szóval így kezdtünk neki az éjszakának. Egy órája táncolhattunk, amikor szomjas
lettem ezért leültünk inni, én kólát, Cat egy pohár vizet. Majd megláttam a
tömegben Cat szőkehercegét. Láthatóan nagyon keresett valakit.
-Én ki megyek a mosdóba. – üvöltöttem Catnek, hogy hallja, mire
bólintott. Átvágtam a tömegen és megkocogtattam Christian vállát.
- Ó Bonjour!
- Öhm… igen szia! szóval Cat ott ül, menj táncolj vele…
- Köszi! Bár kicsit pontosíthattad, volna a helyleírást… Ez vagy a 15.
hely ahova bejöttem.
- De nem a 16.! Amúgy nem tudtam, hova megyünk…
- Ja oké. Azért köszi!
- Nincs mit! – kacsintottam, majd elmentem a mosdóba, mert tényleg
kellett… Kifele jövet Christian haverjába, Joe-ba botlottam.
- Szia!
- Szia! – örült meg nekem.
- Mi újság? Hogy van a barátnőd?
- Jól köszi! Már jó volt újra látni.
- Figyelj, ha már itt vagy van kedved velem táncolni?
- Persze! Minimum azután, hogy összehoztad a haveromat egy normális
csajjal…
- Igazából a te ballábadnak köszönhető elsősorban, aztán nekem… -
nevettem.
- Milyen igaz!
Míg Joeval táncotam fél szemmel végig Catéket figyeltem. Csomót nevettek,
majd kicsit komorabb lett a hangulat és és mi??? Jól látom? Ezek most
csókolóznak!
- Joe! Nézd! – fordítottam oda.
- Ezzaz! Pacsit! – tartotta a kezét én meg belecsaptam – szép volt
csajszi!
Majd Christián odajött és franciául magyarázott valamit Joe-nak.
- Most mi van? – kérdeztem
- Mennünk kell! – mondta Joe – Sajnálom! – mondta és elhúztak én meg ott
álltam értetlenül.
- Ezekbe meg mi ütött? – kérdeztem Catet, miközben leültem mellé a
bárpultra.
- Így jobb lesz…
- Mi miért mi történt? Mi van? Avasson már be valaki, mert még mindig
nem tudok franciául…
- Ez egy szakítás féle volt… Vagyis nem tudom mit csinálnak azok, akik
még nem is jártak… - döntötte el a fejét gondolkodón.
- De hát olyan jól elvoltatok…
- Ja jó a humora, de amúgy ég és föld vagyunk…
- De megcsókolt!!!!
- Hmmm igen… - mosolyodott el – Búcsúcsók. Nekem bejött. - vigyorodott
el.
- Na mi az? Mit vigyorogsz? Ezek szerint nem vagy szomorú?
- Ajj hagyjuk már… Jó pasi, de ennyi. Majd találok én magamnak mást
Liverpoolban. Most amúgy is a nyarunk a fontos, amiért dogoztunk, nem holmi
pasik… Igazam van? Vaaagy igazam van?
- Hmm… - gondolkodtam el – Asszem igazad van…
- Na látod! – mondta, majd elnevettük magunkat.
Egy kicsit még sétálgattunk az esti fényekben, majd rendeltünk egy taxit
és „haza”mentünk.
*~ Catherin ~*
Reggel baromi
izgatottan keltem, mivel nem elég, hogy „szivem-csücske” Párizsban vagyunk
Sophie-val, hanem ma szabadítjuk rá magunkat Disneylandre. Talán ezért sem
tudtam tovább aludni reggel kilencnél. De nem bántam a dolgot, gyorsan kikaptam
az egyik kedvenc szerelésemet a bőröndből, és elvonultam a fürdőbe készülődni.
Tekintve, hogy valószínűleg rengeteget fogunk rohangálni egész nap, ráadásul a
hullámvasutak fele úgy végződik, hogy egy vízzel teli medencébe érkezel, a
kedvenc farmersortom mellett döntöttem, fekete ujjatlannal és a kedvenc
kék-fehér kockás ingemmel, amit még Olivertől nyúltam le pár éve. Gyorsan
letusoltam, majd magamra kaptam a ruháimat - az elengedhetetlen
karkötőmennyiségről nem is beszélve -, és megfésülködtem. Mikor az órámra
pillantottam, még csak fél tíz volt - persze, akkor tudok a leggyorsabban
elkészülni, mikor a lehető legjobban ráérnék -, így gondoltam, míg Sophie fel
nem ébred, zenét hallgatok az ágyamban fetrengve. Ez az elképzelés még rendben
is volt, de amikor a két ágy közé lépve lehajoltam a táskámhoz, a telefnom után
kutatva, elvesztettem az egyensúlyom, és egy hangosabb sikkanással az ágyon
keresztülborultam - egyenesen legjobb barátnőmre.
- Mi a szent ég??? - riadt fel Sophie az
álmából - Cat, te mi a szent francot művelsz? - fésülte hátra az ujjaival a
haját értetlenkedve.
- Bocsi, tényleg ne haragudj, gondoltam,
amíg nem kelsz fel, zenét hallgatok - tápászkodtam fel.
- Hát erről lemondhatsz - nevetett fel
barátnőm hangosan, majd kimászott a takarója alól - hülye leszek visszaaludni,
életemben először megyek vidámparkba veled! - ugrándozott a bőröndjéhez, és
kiválasztotta a mai ruhaösszeállítását. Bevonult a fürdőbe, és rekordidő alatt
elkészült - alig kellett neki húsz perc.
- Na, akkor menjünk reggelizni, kisasszony -
nyitottam ki előtte a szobánk ajtaját, mikor már cipő is került a lábunkra.
- Milyen udvarias a fiatalember! - tette
drámaian a kezét a szívére, majd megtorpant a küszöbön - várj, mindenünk
megvan? Telefon, tárca, zsepi… - sorolta a dolgokat, én meg csak bólogattam,
majd kituszkoltam a folyosóra azzal a szöveggel, hogy egy egész
elsősegélycsomagot pakolt be tegnap este az amúgy egészen kicsi táskájába - na,
és a kulcskártyák? - tette fel az utolsó kérdését. Most én torpantam meg az
ajtóban.
- Jó, hogy szólsz - csettintettem, majd
visszarohantam az éjjeliszekrényekhez, és a táskámba süllyesztettem a két
kártyát. Reggelinél, miután lefoglaltunk egy kétszemélyes asztalt az ablak
mellett, tüzetesen megvizsgáltuk a svédasztal kínálatát, majd megpakoltuk a
tányérokat; én végül a rántotta mellett döntöttem paradicsommal és szalonnával,
míg Sophie a frissen sütött palacsintákból hozott pár darabot, persze emellé
társult az elengedhetetlen narancsdzsúz nekem, és a multivitamin ital a
számára. Jóízűen megreggeliztünk, majd még felugrottunk a szobánkba fogat
mosni, és kalandra készen nekivágtunk utunknak Disneylandbe.
- Hú, ez nagyon jó lesz, már előre tudom! -
vigyorgott rám barátnőm, mikor már a taxiban ültünk.
- Jajaja - bólintottam mosolyogva, majd az
ablakon kibámulva figyeltem, ahogy elhaladtunk az Eiffel-torony mellett.
Hosszabb kocsikázás
után megérkeztünk a vidámparkhoz, s miután rendeztem a számlát a taxissal,
kiszálltunk a járműből, és megkerestük a bejáratot.
- Jééézusom, Cat! Itt millióegyen vannak! -
szörnyülködött Sophie, ahogy meglátta az egyik pénztár előtt kígyózó sort -
zárásig sem jutunk be - követtem barátnőm tekintetét, és megakadt a szemem
pénztár feletti táblán: „Billet pour les familles”, vagyis „Családi jegy”.
- Nyugi, nekünk nem az a sor kell - tettem
két kezemet Sophie vállára, és a számunkra megfelelő pénztárral szembe
fordítottam, ami előtt feleolyan hosszan sem ácsorogtak az emberek. Miután
sikeresen és cirka nyolc perc sorbanállás után megvettük a jegyünket, a
biztonsági őrök átnézték a táskáinkat - mármint az enyémet, mikor kinyitották
Sophie-ét, inkább csak továbbengedték, franciául mormogva, hogy ők ezt aztán ki
nem rámolják -, és felragasztották a kék karszalagot a csuklónkra. Az őröktől
kicsit odébbsétálva megálltunk, és kinyitottuk a prospektusban lévő térképet,
amit Sophie még a pénztáros nénitől kéretett el velem.
- Hol kezdjük? - tette fel a kérdést Sophie
a park alaprajzát vizsgálgatva - te tudsz franciául.
- Hát, mi van hozzánk a legközelebb… hol
állunk most? - kerestem a 2D-s helyünket a lapon, mire rámutatott a pontra -
köszi. Na, ha ezen az úton megyünk tovább - vezettem az ujját a papíron -,
akkor a vízivilághoz lyukadunk ki. Ha viszont ott, félúton lefordulunk, akkor a
klasszikus résznél vagyunk.
- Szerintem kezdjük ott, elázni ráérünk a
végén - rágta a szája szélét barátnőm.
- Egyre gondolunk, ráadásul mára úgyis
baromi meleget mondanak. Délben hűsölünk egy jót - ezzel a tervvel indultunk
neki az első állomásunknak; Disney
Classiques. Szinte rögtön találkoztunk is Goofyval és Plutoval, és ezek
után Sophie, mint egy ötéves kisgyerek össze-vissza kereste Mickey és Minnie
egeret, én pedig, mint egy hatéves nővér, segítettem neki. Barátnőm kiszúrta,
hogy az egyik standnál három euróért lehet venni egérfüles hajpántot masnival,
szóval vett is egyet magának, és ha már ott volt, engem meglepett egy olyan
svájci sapkával, amilyen Donald kacsa fején is díszeleg.
- Sophie, ne már… - céloztam arra, hogy ne
fizessen helyettem.
- Majd meghívsz egy kólára - rendezett le
egy legyintéssel. Ilyenkor meg már nem szabad vele tovább vitatkozni. Különben
vesz még valamit nekem - inkább tedd fel a fejedre, és csináljunk egy képet,
mert baromi jól nézünk ki - vigyorgott rám.
- Jó, de nem egy akármilyen háttérrel
mögöttünk! Ha már itt vagyunk - kacsintottam rá.
- Húúú, majd az egyik palota előtt! -
csillant fel Sophie szeme - de előbb üljünk már fel itt egy-két dologra - tárta
szét a karját. Ezzel egyetértettem, így mindent kipróbáltunk, amit csak
megláttunk; mikor Mickey egér óriáskerekén elértük a legmagasabb pontot, pár
percre megállt a jármű, és amíg Sophie fotózott - lefoglalta magát, hogy ne
uralkodjon el felette és a gyomra fölött a tériszony -, én felmértem a terepet,
hogy ezután merre menjünk, mit próbáljunk ki… és, persze, hogy hol van a
hercegnők blokkja, a bazi nagy palotával. Szerencsére rögtön kiszúrtam, és
pont, mire megterveztem, hogy melyik útvonalon jutunk el hozzá a leggyorsabban,
megindultak az üléseink, és leeresztettek minket a földre.
- Ez nagyon szép volt! - ámuldozott
barátnőm, habár kicsit sárgás színt öltött az arca.
- Ne üljünk le egy kicsit?
- Nem kell, menjünk - igazította meg a fején
az új hajpántját. Mert ahogy megvette, betűzte a hajába.
- Jól van, akkor irány a hercegnőkhöz! -
mutattam arra az útra, amerre a palota volt, és egymásba karolva átsiettünk a
parkon. Ahogy a palota elé értünk, a fejembe nyomtam a Donald kacsás sapit, és
levadásztunk egy családos apukát, hogy készítsen rólunk egy képet. A férfi
mosolyogva megtette, majd cserébe mi is lőttünk róluk egy fotót az épület
előtt.
- Na, most merre? - kérdezte Sophie, miután
elköszöntünk random fotósunktól és hozzátartozóitól. Amúgy finnek voltak.
- Mit szólnál Potts Mama körhintájához? -
ajánlottam fel az első dolgot, amit megpillantottam magunk körül.
- Azonnal! - vágta rá - hol van?
- Az orrod előtt, szívem! - röhögtem az
arcába, amit egy egyszerű nyelvnyújtással reagált le. Megrohamoztuk a játékot,
és beültünk az egyik csészécskébe… de nem voltunk egyedül.
- Bánnátok, ha veletek utaznánk? - kérdezte
egy lágy női hang franciául.
- Dehogy, nyugodtan…! - feleltem a megfelelő
nyelven, majd felnéztem a megszólítómra… Hamupipőke és Belle állt a csészénk
ajtajában, hátuk mögött a hercegeikkel.
- Caaat! - sipítozott halkan Sophie,
miközben a két kedvenc mesehőse leült mellé.
- Látom! - szóltam vissza - elnézést,
lehetne arról szó, hogy készítünk veletek pár közös képet? - kérdeztem
utazótársainktól, természetesen, franciául.
- Ó, hogyne! - csapta össze a kezét
Hamupipőke.
- Milyen tündéri ez a két lány! - tette
hozzá Belle. Hihetetlen, hogy nem esnek
ki a szerepükből.
- Kéne egy korona a fejemre… - mormogta maga
elé Sophie, amit én rögtön lefordítottam franciára a két hercegnőnek. Persze,
barátnőm egy szavamat sem értette, viszont a mesehősök igen, és miközben
elindult velünk a körhinta, Hamupipőke levette a fejéről a koronáját, és
barátnőm hajába illesztette, gondosan ügyelve arra, hogy ne verje le a Minnie
egér-füleket. Lőttem vagy hatvan képet, ahogy Sophie körül ott ül kedvenc
mesehőseink egyikei, miközben barátnőm egyfolytában azt hajtogatta, hogy
„hercegnő vagyok, hercegnő vagyok”. Amúgy tizennyolc éves. De ettől
eltekinthetünk.
Potts Mama
körhintája után úgy döntöttünk, hogy ideje bevállalni a kalózok és sellők
szektorát, a Disney Vízivilágot.
Elsőként megnéztünk egy vizishowt, ahol Donald és Daisy kacsa fogadott minket,
majd jöttek a Macskarisztokratákból
ismert libák, aztán Ariel és a nővérei a Kis
Hableányból elénekelték nekünk a legszebb dalokat a meséből, de jött
Ursula, és elkergette őket a vízi színpadról, hogy az ő ideje következik. Ekkor
viszont megjelent a semmiből Pán Péter és az elveszett gyerekek, akik
kifütyülték a gonosz nőszemélyt. Ezt a közönség vastapssal díjazta, és mi is
őrjöngtünk az első sorokban Sophieval.
- Ez baromi jó! - vigyorgott rám a lány
tapsolva. Viszont ekkor megjelent Hook Kapitány és a kalózai, hogy elkapják Pán
Pétert és kis csapatát - na, most mi lesz…? - ebben a pillanatban vagy harminc
kötél ereszkedett le a nagy medence szélén, ahol az előadások zajlottak, és az Atlantisz című meséből jól ismert
emberek másztak le rajtuk, és körbevették a kalózokat. Egy ideig dulakodtak,
majd a vízbe vetették magukat, minek következtében mi, Sophieval kaptunk egy
nagyobb dózis vizet a nyakunkba. Barátnőm felvisított mellettem az ijedtségtől,
de utána velem együtt röhögött, hogy hogy jártunk. A medencéből, míg a kalózok
és az atlantisziak tovább harcoltak, delfinek ugráltak ki különböző figurákkal,
és ahogy ők is visszaértek a vízbe, újabb adag csapódott ránk. Mire vége lett a
műsornak - amúgy az atlantisziak győztek, és kiszabadították Pán Péteréket -,
az első négy sorban ülők úgy néztek ki, mint akik átrohantak egy futózáporon.
Mi is közéjük tartoztunk.
- Ez iszonyú jó volt! - ugrált mellettem
barátnőm, mikor elhagytuk a nézőteret. Akartam volna helyeselni, de mielőtt
megszólalhattam volna, hatalmasat kordult a gyomrom - csak nem éhes vagy? -
vigyorgott rám.
- Eskü, eddig észre sem vettem… - tettem a
hasamra a kezem, mire barátnőm hangosan felröhögött.
- Akkor először üljünk be valahova enni,
legalább kicsit meg is száradunk - csavartam ki a felsőmből a vizet. A Temzével
megegyező mennyiség placcsant a földön. A
hercegnő és a béka Tianájának a vendéglőjében ebédeltünk, majd felültünk
Hamupipőke tökhintójára, és tettünk egy kört a vidámparkban, ami tuti volt vagy
egy óra, mire körbeértünk, de legalább biztosak lehettünk abban, hogy később, a
hullámvasutakon majd egyikünk sem lesz rosszul. Merthogy ezek után minden
hullámvasútra felültünk, ami csak a szemünkbe ötlött. A nap végére hagytuk a
legjobbat; Jack Sparrow vízikalandját. A bökkenő csak az volt, hogy ez a játék
nagy népszerűségnek örvend Disneylandben, így esett meg az, hogy már másfél
órája álltunk a sorban, de alig haladtunk előre valamit. Még mindig több ember
állt előttünk, mint mögöttünk.
- Cat, én itt fogok aranybarnára sülni,
baromi meleg van - nyavalygott Sophie.
- Már feketére égetett a nap, hova akarsz
még barnulni, te mázlista barom? - céloztam arra, hogy ő milyen könnyedén le
tud barnulni akár egy nap leforgása alatt, én viszont, bár ugyannyi ideje
voltam a szabadban, mint ő, továbbra is olyan színű volt a bőröm, mint ahogy
elhagytam Liverpoolt. Barátnőm jóízűen kiröhögött, majd nagyot sóhatjva leült a
lábamhoz, és amíg nem indult meg a sor, a földön ülve várakozott. Az első
alkalom, hogy bármilyen folyadék-szerűséghez kerültünk volna, akkor volt, mikor
a kordonok közül kimagasodó oszlopok mellett ácsorogtunk, amikre szereltek fel vízpermetezőket.
Így mikor az minden harmadik percben fújt egy kicsit, tátott szájjal fordultam
az oszlopok felé. Sophie tiszta hülyének nézett, és csak vihogott rajtam, de
velem együtt hűsölt. Lassan, de biztosan végül csak elfogytak előttünk az
emberek, és a huszonkettes hajóba már mi ülhettünk bele. Megérte végigszenvedni
a sort, mert a hullámvasút elképesztő volt! Dőltünk jobbra, majd balra,
hurkokat szeltünk át egymás után, a víz boltívszerűen zúgott el a fejünk
fölött, felcsapott a hajónk oldalára, elálztatva a gatyánkat, vagy éppen
kiemelkedett a felszínre valami műanyag bábu, ami egyszer engem annyira
megijesztett, hogy ösztönből bevittem egy jobb egyenest.
- Aúúú, ez fájt! - ráztam az öklömet, hátha
enyhül a fájdalom.
- Mi van, Cat? Hiányzik a boksz? - röhögött
ki jóízűen Soph.
- Röhögjél még, te frászt kaptál az
előzőtől! - emlékeztettem arra, hogy mikor egy vicsorító kalóz feltűnt
mellette, felvisított, és kis híján az ölembe ugrott, de visszatartotta a
védőkorlát. Erre csak egy nyelvnyújtás volt a reakciója, tehát igazam volt.
Ha-ha. Az utolsó kanyar után viszont a hajó elindult egy emelkedőn, majd annak
a tetejéről majdnem 90°-os dőlésszögű lejtőn elindult velünk. Barátnőmmel
torkunk szakadtából sikítottunk az első sorban; én elengedve a korlátot,
teljesen átadva magam az euforikus érzésnek, Sophie pedig görcsösen szorítva a
vasrudat, szemét erősen összeszorítva. Mikor újra vízszintesbe került a hajó - vízszintesbe, ha-ha -, hatalmas
hullámokat csapott maga mellett, aminek nagy része utasait találta el. Sophnak
ez jelentette az út végét, és ekkor már ki merte nyitni a szemét. Ültében
hátrafordult, és csak ennyit kérdezett:
- Hol jöttünk le?
- Féltél? - kérdeztem vigyorogva.
- Még szép! Tudod, hogy minden ilyentől
agyidegbajt kapok, de azért felülök rá. Nehogy már kimaradjak valamiből! -
magyarázta, mire csak hangosan felnevettem.
- Nem vagy te normális - karoltam át a
nyakát, ahogy kiszálltunk a hajóból - de így szeretlek - nyomtam egy puszit a
fejére.
- Hé, csajok! Nem jöttök még egy kört?
Lemaradtunk a vizespóló versenyről! - szólt ki a hajók előtti kígyózó sorból
egy srác, mire mi barátnőmmel hátra se fordulva csak egymásba kapaszkodtunk, és
felmutattuk azt a nemzetközi jelet, ami minden országban ugyanazt jelenti, és
hazafelé vettük az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése